Celeb

Kasza Tibi: Tudom, hogy milyen szegénynek lenni

G. Sz.

Létrehozva: 2017.11.23.

<p>Kasza Tibor jelenleg az egyik legnépszerűbb és forintban mérve is a legértékesebb hazai híresség. Pedig évekkel ezelőtt még éhezett.</p>

Facebook-oldala egymilliárd forintnyi piaci névértékkel bír, óriáscégek használják gi­gan­tikus reklámkampányaikhoz, és naponta keresik fel újabbak, hogy együttműködjenek vele. Kasza Tibor az elmúlt években Magyarország pénzügyileg talán legsikeresebb híressége lett, ám életében több olyan időszak is volt, amikor nagyon komolyan nélkülöznie kellett. A TV2 Appra ma­gyar! című műsorában is leginkább akkor szomorodott el, amikor a nézők úgy szavaztak, hogy a gazdag emberek boldogabbak a szegényeknél.

– Nagyon szegény családban nőttünk fel, a nélkülözés és a lemondás az egész gyerekkorom velejárója volt. Éppen ezért a feleségem, aki szintén hasonló körülmények között nőtt fel és én is nagyon megbecsüljük még a legkisebb dolgokat is az életünk­ben – kezdte a Borsnak Kasza, majd azzal folytatta, hogy nemcsak gyerekként, hanem még fiatal felnőttként is kellett éheznie.

– Fel tudok idézni olyan családi emlékeket, amikor szegények voltunk, és paprikás zsírba forgatott főtt krumplit ettünk, de mégis bol­dogok voltunk. Vagy amikor albérletben laktam, és annyi pénzem volt, hogy tudjak venni egy kiflit meg májkrémet, de mégis írtam egy szép dalt, mert voltak álmaim és terveim – avatott be minket legsötétebb időszakaiba, ugyanakkor kiemelte: még ezekben a nehéz pillanatokban sem volt boldogtalan.

– A boldogságot harmóniaként vagy egyfajta lelki békeként kell értelmezni, az pedig egészen biz­tosan nem vá­sá­rolható meg pénzen. Nagyon szomorú va­gyok, hogy a mű­sorban az az eredmény jött ki, hogy a gazdag emberek boldogabbak, mert az igazán fontos dolgokat tényleg nem lehet pénzen megvenni. Lehet drága ko­csid, járhatsz a legmenőbb ét­termekbe, akkor is lehetsz boldogtalan, ahogy egy darab vajas kiflit eszegetve is lehetsz boldog.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092394_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721424
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról