Celeb

Karrierje tette tönkre Fluor Tomi szerelmi életét

GYLF

Létrehozva: 2016.08.23.

<p>A Wellhello sztárja elárulta, hogy fájó szívvel ugyan, de a szakítás mellett döntöttek Lottival.</p>

Forrás: Cser Dániel

Amilyen csendben született a szerelmük, ugyanolyan nyugodt körülmények között ért véget. Bármennyire furcsa, Fluor Tomi és Lotti nem tud rosszat mondani a másikról. Szakításuknak prózai oka van, olyan érvek és ellenérvek, amelyeket csak azok érthetnek meg, akik valaha dolgoztak már a szórakoztató-iparban. 

– Amikor megismertük egymást, pont egy kevésbé intenzív időszakomat éltem. A Wellhello előkészületei folytak, sokkal több időt szánhattunk egymásra és a kap­csolatunkra – mondta a Borsnak Fluor. – Tavaly csúcsosodott ki az akkori munka eredménye, szinte minden héten szerdától koncerteztünk, de sokszor hétfőn, kedden is. Ha valaki, Lotti már tudja, ez nem annyit jelent, hogy az ember odaér fél kilencre, kilenctől zenél, majd hazamegy. Élőben játszunk, az esti kilences kezdéshez kora délután be szoktunk állni, addig pedig oda is kell érni. A koncert után pedig általában hajnalban esünk haza, feltéve, ha hazamentünk – magyarázta.

A turnéjuk során ugyanis gyakran egyik városból a másikba utaztak, így Lotti sokszor napokig várt, hogy végre találkozzon szerelmével. De a koncerteken kívül is sok elfoglaltsággal jár a hírességek élete. 

– Díjátadók, forgatások, megbeszélések. Bárki számára, aki sosem dolgozott a szórakoztató-iparban, nehezen megérthető dolgok ezek. Sokszor órákon át nem tudtam válaszolni az üzeneteire, mindeközben a közösségi felületeken azzal szembesült, hol járok, kikkel fotózkodom látszólag boldogan. Ez bizony megette a kapcsolatunkat, egyre kevesebb idő jutott egymásra, ahogy egyre több kötelező dolgom lett egyedül vagy a zenekarral – világított rá a miértekre Fluor.

A lány így összepakolt és elment a közös otthonból. Kapcsolatuk azonban nem szakadt meg örökre.

– Rengeteg közös barátunk van, akaratlanul is összefutunk, és nagyon jóban vagyunk  – tette hozzá a Wellhello népszerű rappere.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132624_auto_resized.jpg
origo.hu

Az 54 éves Heather Graham ruhája semmit nem bíz a képzeletre - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713303016
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135238_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713303016
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez