Karda Bea: Merő rosszindulat, hogy zavartam a gyászszertartást!

Karda Bea: Merő rosszindulat, hogy zavartam a gyászszertartást!

Karda Bea
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 30. 04:10
Sokakat felzaklatott az a közjáték, ami Aradszky László búcsúztatását zavarta meg. A gyász csendjét megtörve ugyanis, a Bazilikában zajló szertartás közben interjút adott egy tévéstábnak Karda Bea.
Bors

Már a szombati temetés és gyászszertartás előtt órákkal sárga liliomok lepték el a Bazilikát, ahol több százan rótták le kegyeletüket a 82 éves korában elhunyt Aradszky László előtt. A család kérése volt: ezzel a gyönyörű virággal búcsúzzon mindenki. Aradszky özvegye, Éva el sem mozdult az urna mellől, megtörten fogadta a részvétnyilvánításokat. 

A gyászolók között volt Karda Bea is, aki kissé késve, és nem kis feltűnést okozva érkezett meg a gyászszertartásra. Mivel a család tudta, hogy Aradszky László temetésén a sajtó is jelen lesz, hagyták az újságírókat és a tévéseket dolgozni, de mindenkitől azt kérték, a szertartás után készítsenek interjúkat és felvételeket.

Ám mivel az énekesnő késve érkezett, őt az egyik híradó stábja a Bazilika közepén, a gyászolók mellett, a búcsúbeszédek közben interjúvolta meg. Karda pedig ahelyett, hogy jelezte volna, majd a szertartás után válaszol, készséggel nyilatkozott. Az egyik őr rájuk szólt, de az énekesnő még gyorsan elmondta, amit akart. 

A templomban rosszalló tekintetek, az interneten már aznap feldúlt, nemegyszer goromba üzenetek jelezték: az elhunyt énekes hódolói bizony rossz néven vették az énekesnő viselkedését. Karda másnap a Borsnak így beszélt a történtekről. 

– Senkit nem zavartunk, nem a sorok között álltunk, hanem a szélén. Merő rosszindulat és go­noszság az a feltételezés, hogy zavartam. Egyszerűen az történt, hogy a többi művész már bent ült, én pedig kicsit később érkeztem, ezért engem talált meg a kamera, hogy mondjak valamit Laciról. Mindössze tíz másodpercig tartott az egész és halkan beszéltem – mondta lapunknak a temetés másnapján Bea, aki szerint csak egy túlbuzgó őr szólt rá, az pedig nem számít, hiszen tényleg gyorsan és halkan letudta a kíváncsiskodó tévéseket.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.