Celeb

Kapócs Zsóka berendezte a babaszobát

Bors

Létrehozva: 2018.01.02.

Az eddigi legszebb karácsonyt töltötte idén Kapócs Zsóka, aki várandóssága hatodik hónapját is elhagyta már a kisfiá­val. A kismama bizakodón tekint az új évre is, de már tavaly elkészült mindennel. A színésznő, aki korábban Olaszországban tanult lakberendezést, igazán pazar babaszobát álmodott meg, amiben az elsődleges szempont a praktikusság volt. 

– Nagyon készülök rá, itt a babaszoba, pedig még van három hónapom a szülésig. Várom, és elképzelem, hogy milyen lesz, amikor itt lesz, amikor sírni fog – mondta Zsóka az RTL Klub Kölyökkalauz magazinjában.
A színésznő azt is elárulta, egész életében kislányra készült, így igencsak megdöbbent, amikor kiderült, fiúcskát hoz majd a gólya.

– Amióta szerettem volna babát, amerre csak jártam, vettem egy cuki kislányruhát. Amikor mondták, hogy fiú, teljesen át kellett formálnom mindent az agyamban. És most már azt mondom, hogy lehet, hogy jobban is örülök neki – folytatta Zsóka, aki a praktikusság jegyében többfunkciós babaágyat vásárolt, és a babaszobába még magának is berendezett egy alvósarkot. Minden színt harmonikusan válogatott össze, elsősorban fehéret, kéket és barnát.

Egyébként egyáltalán nem furcsa, hogy a színésznő ennyire gondosan figyel minden apró részletre. Zsóka hat évig küzdött, hogy teherbe eshessen, három műtétet vállalt be egy nőgyógyászati betegség miatt. Az operációk után pedig lombikprogram segítségével fogant meg a kisfia.        

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146482_auto_resized.jpg
life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147011_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tapintható a feszültség a sajtóban – Putyin megtudta, kinek a fegyvere végezte ki az emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713614112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713614112
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó