Celeb

Kamerák előtt tört össze Istenes Bence

Bors

Létrehozva: 2017.03.16.

<p>Fel akart adni mindent, amiért eddig dolgozott. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy kisfiát, Nátánt sem láthatta. Sírva beszélt nyomorult lelkiállapotáról.</p> <p></p>

Megtörtént, amit hónapok óta tervezgetett Istenes Bence és Csobot Adél: a műsorvezető után kisfia édesanyja is kiköltözött Kölnbe. Istenes korábban a Borsnak elmondta, dolgozni megy Németországba, egy ottani tévétársaságnál vállalt szerkesztői feladatokat. Hónapokig éltek úgy Adéllal, hogy csak hétvégente, vagy még akkor sem találkoztak. És bár Istenes végig azt mondta, hogy igyekeznek nem megviselődni ebben az áldatlan állapotban, a műsorvezető vlogja szerint ez közel sem volt mindig így.

Bence sírásközeli állapotban beszél az első bejegyzésében arról, hogy mennyire nehezen sikerült beilleszkednie, és, hogy hiányzik neki a családja. Volt olyan is, amikor megfordult a fejében, feladja az egészet, és inkább hazajön.

– Az első értekezlet után konkrétan úgy érzem magam, mintha semmihez sem értenék – mondja egy helyütt, majd szipogva vallja be, vannak nehéz pillanatok, a mindennapokat nehéz megélni sokszor.

A szerelmesek a kölni dóm elől tudatták, Adél is kiköltözött végre.

Így azonban, hogy Adél és a kis NÁtán is kiköltözött, már egész más a helyzet. Bence élvezi, hogy újra együtt van a család.

imadom az ilyen reggeleket ❤❤❤ #morning #family #mylove #myson #love #germany #sunrise

A post shared by Istenes Bence (@istenesbence) on

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083757_auto_resized.png
origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel