Celeb

Judynak 7 hónapja maradt teherbe esni

K. K.

Létrehozva: 2019.05.21.

Két év sikertelen próbálkozás után már csak hét hónapot adott magának a családbővítésre az énekesnő, aki idén tölti be a 45. évét. Judy az égiekre bízza a kistestvér érkezését.

Forrás: Bors

Csodával határos, hogy az anyai örömöket élvezheti Judy, az orvosok ugyanis fehéren-feketén kijelentették: nem lehet gyermeke. Az énekesnő azonban három év próbálkozás után, 2011 decemberében életet adott kislányának, Majának, aki gyakran nekiszegezi a kérdést: mikor érkezik a kistestvér?

– Egyáltalán nem zárkózunk el a férjemmel a családbővítéstől, sőt kifejezetten örülnénk, ha lenne Majának egy kis barátja. Én mindig három gyermeket szerettem volna, de úgy fest, ez közel a 45-höz már nem fog megvalósulni – vallja be lapunknak Judy, aki azonban a második gyermekről még nem mondott le.

– Két éve próbálkozunk Balázzsal, de igazság szerint egyikünk sincs ráfeszülve a babakérdésre. Az égiekre bízzuk a családbővítést. Boldogok lennénk, ha születne még egy kislányunk – mert mind a ketten inkább azt szeretnénk –, de ha nem jön össze, akkor azt is elfogadjuk. Ez sokak­nak furcsa, és kérdezgetik is, hogy miért nem lombikprogramozunk, de nekünk eszünkbe sem jut ilyesmi. Ha természetes úton nem fogan meg, akkor annak oka van – mondja az énekesnő, aki még hét hónapot adott magának, hogy teherbe essen.

– Ezt az évet még kivárjuk, utána azonban, túl a 45. életévemen már felhagyunk a próbálkozással. Az én biológiai órám is ketyeg, és szeretném még látni, ahogy a gyermekem felnő. Majácska különben is kitesz hármat, úgyhogy a nagy családról dédelgetett álmom már réges-rég megvalósult.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713482708
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713482708
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók