Celeb

Jövőre is lesz 50+ éves Táncdalfesztivál az Arénában

Bors

Létrehozva: 2019.08.01.

Magyarország legnagyobb színpadi LED fala előtt jövő év elején újra 50+ éves Táncdalfesztivál lesz az Arénában. Ezúttal közkívánatra, főleg a határon túli nézők kérésére, két előadást is rendeznek majd 2020. január 11-én, szombaton 14:00 és 19:00 órakor is.

A Táncdalfesztiválok története egészen a hatvanas évekig nyúlik vissza. Az első versenyt 1966-ban rendezték. A versenynapok estéin Magyarország a televíziók előtt ült. Milliók fújták kívülről a műsorban elhangzott dalokat, a fellépők pedig egy csapásra sztárok lettek, mára pedig legendákká.

Egy nagyszabású színpadi show keretében először 2018. januárjában idézték meg a magyar könnyűzene aranykorát. A műfaj méltóságát megőrizve eredeti hangszerelésben, 60 fős szimfonikus zenekar kíséretében hangzottak el az egykori listavezető dalok.

A nagy sikerre való tekintettel, amikor a koncert végén esténként a Papp László Budapest Sportarénában 12 ezer néző állva ünnepelt, 2020. januárjában újra felcsendül majd 30, egykor slágerlistákat vezető dal, visszaidézve egy legendás korszakot.

Igazi retro csemegének számít ez a koncert, ahol a XXI. század látványtechnikai elemei és az egykori, páratlanul igényes hangzásvilág gondoskodik róla, hogy egy feledhetetlen színpadi show formájában elevenedjenek meg „Azok a csodálatos '60-as, '70-es évek".
Az előadáson megemlékeznek a korábbi koncertek és a Táncdalfesztiválok egyik legnagyobb sztárjáról, Koós Jánosról is.

A 2020-as 50+ éves Táncdalfesztivál fellépői:

Az ország Cinije, Zalatnay Sarolta.
A Németországból hazatérő csodálatos díva, Késmárky Marika.
Az örökifjú sármőr Poór Péter.
A Szóljon hangosan az ének zeneszerzője és előadója, Soltész Rezső.
Európa leghíresebb zeneszerző fogorvosa, Dobos Attila.
Az Express együttes vezetője, Solymos Tóni.
A Táncdalfesztiválok élő lexikona, Csonka András.
A családi örökség méltó folytatója, Koós Réka.
Az ezerarcú, magyar Sinatra, Vastag Tamás.
Az életörömtől kicsattanó Muri Enikő.
A jazz-ben, a musicalben is otthonos Ambrus Rita.
A Felvidék operaénekese, zeneszerző sztárja, Derzsi György.

Az előzenekar a BlackBirds - Live Beatles Show lesz, de persze ezúttal is közreműködik majd a Táncdalfesztivál 60 tagú szimfonikus zenekara, és a Stúdió11 Ensemble is Wolf Péter vezényletével.

Csakúgy mint idén, jövőre is az egész Arénát megnevettető legendás humorista, színész páros, Gálvölgyi János és Koltai Róbert lesznek a műsorvezetők.

A nézők számára a szervezők egy különleges lehetőséget is kínálnak. Az est egy további sztárfellépőjét közönségszavazás alapján választják majd ki. Szeptembertől november végéig lehet majd szavazni, hogy a jelenlegi fellépők mellett, kit szeretnének még látni az Aréna színpadán 2020. január 11-én.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában