Jövő pénteken temetik S. Nagy Istvánt

Január 30-án, pénteken 14 órakor kísérik utolsó útjára S. Nagy István dalszöveg­írót. A popzene egyik legtermékenyebb szerzőjét az óbudai temetőben helyezik örök nyugalomra – tájékoztatta a Borsot a művész özvegye.

– István legkedvesebb lírai szerzeményei szólnak majd, amikor az utolsó útjára kísérjük – nyilatkozta a Borsnak Csongrádi Kata. – A temetésen felcsendül az Elmegyek, a Hull az elsárgult levél, István egyik nagy kedvence – ami az életfilozófiája is volt –, a Ne add fel!, az Áldj meg en­gem! és a csodálatos duettünk, a Maradj velem! című dal is.

S. Nagy Istvánt számtalan barátja és pályatársa búcsúztatja majd, az özvegy szerint tucatjával érkeznek a részvétnyilvánítások, és sokan érdeklődnek a temetés felől is. S. Nagy István hosszú betegség után, 81 éves korában, épp a születésnapján, január 20-án hunyt el.

A sztárvilágban azóta is teljes a döbbenet. S. Nagy István a beatkorszak hajnalától kezdve írt szövegeket, túlzás nélkül mondható, mindenkinek, aki valamit is számított, számít Ma­gyarország könnyű­zenei életében. Sőt, neves művészeknek, mint például Törőcsik Marinak is írt slágert. Egyre-másra idézik fel hajdani, közös emlékeiket az énekesek, s kerülnek elő meglepő fényké­pek is a fiókok mélyéről. Az egyik ilyen fotó Aradsz­ky László al­bumából került elő.

Az előzményekről tudni kell, hogy a magyar könnyűzene három különleges tehetségű zsenije, bár nagyon jó viszonyt ápoltak, valamiért sosem vállalkoztak arra, hogy egyszerre egy képen szerepeljenek. Magyarország három legkiválóbb és legtermékenyebb dalszövegírója, Szenes Iván, G. Dénes György Zsüti és S. Nagy István egyetlen hivatalos fotón nem látható együtt – legalábbis a közelmúltig így tudtuk. Nos, ha hivatalos kép nem is készült, igazi, „folyosói” igen, mégpedig Aradszky Lászlónak köszönhetően.

– Számomra is furcsa volt, hogy nem készült róluk közös kép – mesélte a Borsnak a régi emlékekről Aradszky László énekes. – Egyszer egy rendezvényen azonban ott voltak mind a hárman. Akkor jutott eszembe, nem igaz, hogy nem lehet őket egy kamera elé terelni. Így mindegyiküket arra kértem, hogy menjünk ki a folyosóra és csináljunk már egy közös fotót!

A fiúk azonnal igent mondtak az ötletemre, így készült el ez a történelmi jelentőségű kép, amit még nem láthatott civil ember. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ott állhattam velük.