Celeb

Jimmy halálát kell eljátszania Pintér Tibornak

Kósa-Boda Veronika

Létrehozva: 2017.11.30.

Titokban őrzik a készülő Jimmy-musical szinopszisát. Zámbó Krisztián szerint mivel ő nem tud színészkedni, ezért Pintér Tibornál alkalmasabb személyt el sem tud képzelni édesapja megformálására.

Nehéz lenne megmondani, hogy életében vagy tragikus halála után lett több rajongója Zámbó Jimmynek, az azonban tény, hogy a 42 évesen, 2001. január másodikán fejlövéstôl elhunyt énekes legendája a mai napig él. Pisztoly általi halálának körülményei éppúgy érdekli a rajongókat még 16 év után is, mint szerelmi élete, fiainak, özvegyeinek sorsa. Évekkel ezelőtt megfogalmazódott már egy filmötlet, ám abból nem lett semmi, most azonban már egészen biztos, musical készül a legenda életéből. A Bors megtudta, Pintér Tibor színháza viheti színre a darabot, amire Jimmy legnagyobb fia, Krisztián és özvegye, Edit asszony is rábólintott. A szinopszis már kész, a legnagyobb titokban őrzik, és ha Pintér hazatért a dzsungelből, a munkálatok is elkezdődhetnek, hogy 2018-ban már meglehessen a bemutató.

Bár Krisztián lapunknak azt mondta, a történetből konkrétumokat még nem árulhat el, azt azért igen, hogy édesapja egy mitikus hős szerepében elevenedik majd meg a színpadon. A jelenetekben megjelenik Jimmy életé­nek azon időszaka, amikor még a vendéglátásban dolgozott, szű­kösen éltek, és az is, amikor az „egyszerű és ismeretlen” Zámbó Jimmyből a Királlyá vált, és máig za­varos és rejtélyes ha­lálának részletei is. – A darabnak apu a főszereplője, az ő életét dolgozza fel. Két éve keresett meg először az ötlettel Pintér Tibor. Rengeteget be­szélgettünk, segítettem a történeteimmel megírni a sztorit. Így ez lett az első olyan feldolgozása apu életének, ami valóban méltó is lesz hozzá – magyarázta Krisztián, aki azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a zenés darabban ő is megjelenik majd a színpadon.

– Mindenféleképpen azt szeretném, hogy profi színészek és jó énekesek játsszák a szerepeket. Írtam apunak egy dalt, ez a Csillagod ragyog. Ez a szám a darab végén fog elhangozni, és az is felmerült, hogy én énekeljem, adjam elő. Mivel én nem vagyok színész, a karakter pedig komoly színészi játékot is igényel, nem vagyok biztos benne, hogy elvállalom – mondta Krisztián, akinek a főszereplőre, vagyis édesapja karakterére nagyon is komoly el­képzelései vannak.

Olyannyira, hogy a legnagyobb Zámbó fiú nem is tud mást elképzelni édesapja bőrében, csakis Pintér Tibort. – Sokan mondják, hogy tiszta apu vagyok. A külsőm természetesen, és a hangom is egyre inkább. Mindenekelőtt én tudnám őt eljátszani, mégsem gondolom, hogy ezt megtenném. Én azt szeretném, ha Pintér Tibor játszaná a főszerepet, hiszen megvan hozzá minden hangi és testalkati adottsága. Sokan megpróbálták már apu dalait elénekelni, volt, akinek sikerült is, ám ők nem színészek, a darabban pedig nemcsak a hang fontos, hanem a színészi játék is – folytatta az énekes, hozzátéve, amikor filmet akartak készíteni édesapja életéből, főszereplőként Csányi Sándor neve merült fel. Krisztián Csányit szívesen látta volna a filmvásznon, ám ő nem tud énekelni, így nem lehet főszereplője a zenés darabnak. A fiú szerint a sokszor szlovák Jimmynek titulált Peter Srámekkel pedig pont a fordítottja a baj: énekelni tud, ám nem színész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694115
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694115
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694115
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...