Celeb

Jimmy családja harcot kezdett Srámek ellen

ozs, Fái

Létrehozva: 2016.02.22.

Elképesztő felhajtással tisztelegtek idén Zámbó Jimmy emléke előtt a Csepeli Munkásotthonban. A család „örökbe fogadott fia”, Srámek nem volt a fellépők között.

Tizenöt éve már, hogy elment a Király, ezért a Zámbó testvérek az idei gálára mindenkit meghívtak, aki valaha is megkapta a Jimmyről elnevezett díjat. Kivéve Peter Srámeket, akinek emiatt összetört a szíve. 
– Nagyon szomorú és csalódott vagyok – sóhajtott Peter. – Úgy gondoltam, baráti kapcsolatban vagyok a családdal.

A Rising Star felfedezettje nem véletlenül gondolta így, a Zámbó família sokáig szinte családtagként kezelte, egy időben Mariettáék adtak otthont neki. Persze az elmaradt meghívásnak volt előzménye, amit a fiatal énekes eddig sem értett, de képtelen volt tisztázni. Peter karácsonykor Párkányban lépett fel, ahová meghívta Zámbó Mariettát is.


– A koncert végén mindenkinek megköszöntem a segítséget, természetesen a Zámbó családnak is – mesélte az énekes. – Erről videó is készült, bárki láthatja. Nem sokkal később azt olvastam egy újságban, hogy Marietta haragszik, mert neki nem köszöntem meg. Igaz, külön nem mondtam a nevét, az egész családnak köszöntem a segítséget. Nagyon rosszul esett, amit az újságban olvastam, és most végtelenül szomorú vagyok! Jimmy édesanyját, Anna nénit sem tudtam felköszönteni a születésnapján, mert Marietta nem veszi fel nekem a telefont. A koncert óta nagyon sokszor hívtam, írtam SMS-t, üzenetet az interneten. Az is fájt, amikor Zámbó Krisztián azt nyilatkozta, hogy neki több joga van Jimmy-dalokat énekelni, mint nekem – magyarázta a fiú, akit sokan a Király utódának tekintenek.


– Eddig mindig boldogan mentem a Jimmy-gálára, az emlékkoncertre. Mérhetetlenül fáj, hogy éppen most nem lehettem ott, amikor mindenkit meghívtak, aki valaha kapott díjat. Én még mindig nagyon szeretem Mariettát, azért is hívtam meg arra a karácsonyi koncertre, és azért szakad meg most a szívem. Szeretném, de nehéz úgy megbeszélni a dolgot, ha nem áll szóba velem.

Munkatársunk az emlékesten próbált a végére járni, miért nem hívták meg a szlovák fiút. Ma­rietta a háttérben zajló szervezői feladatok miatt nem ért rá válaszolni, ezért Zámbó Árpyt kérdeztük a mellőzésről. – Szó sincs itt semmilyen konfliktusról, egyáltalán nem vagyunk rosszban Srámekkal. Mi meghívtuk az emlékestre, de lekötött fellépése volt valahol, ezért nem tudott eljönni – közölte Árpy. Magyarázata azonban nem állja meg a helyét.

– Ez nem igaz! Csak azért nem volt fellépésem, mert sem Árpytól, sem Ma­riettától nem érkezett felkérés. Pedig tudják a telefonszámomat. Fájdalmas ügy ez. Nagyon jóban voltunk, most meg azt sem tudom, hol rontottam el – búsongott Srámek.

Nem felejti népe Csepel Királyát

Jimmy tisztelői, rajongói még ma is simán megtöltik a Csepeli Munkásotthont. Sőt, az eredeti ülőhelyek kevésnek bizonyultak, a jegyszedők az épületben fellelhető összes pótszéket behurcolták a nézőtérre. A főszervező Zámbó testvérek idén is kitettek magukért: uralkodói bulival tisztelegtek Magyarország utolsó királyának emléke előtt. Olyan húzónevek adták egymásnak a kontakthibás mikrofont, mint Tóth Éva és Leblanc Győző, Jolly és Suzy, LL Junior, Koós János vagy Gáspár Győző.

– Sosem találkoztam személyesen Zámbó Jimmyvel, ő akkor halt meg, amikor én elkezdtem a karrierem. A lányom kinevetett, amikor mondtam, hogy felénekeltem egy Zámbó Jimmy-dalt. Apu, te nem is tudsz énekelni, mi van veled?! Én showman vagyok, nem tudok, és nem is fogok soha úgy énekelni, ahogy Jimmy. De az ő emléke előtt tisztelegve legalább megpróbáltam – mesélte Győző. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713539714
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713539714
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713539714
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713539714
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora