Celeb

Jennifer Aniston válásuk után is úgy érezte: Brad Pitt az igazi lelki társa

Kiss Boglárka

Létrehozva: 2018.02.17.

Megváltójaként emlegette éveken át Justin Theroux-t a Jóbarátok egykori sztárja, de a látszólagos idill ellenére csak két évvel élte túl kapcsolatuk az esküvőt.

Hónapok óta külön él Jennifer Aniston és Justin Theroux! Nem élte túl a bűvös hét évet a sztárpár kapcsolata. Bár szerelmük látszólag meseszerűen alakult mióta 2011-ben összejöttek a Hippi-túra című vígjáték forgatásán, ám mostanra kialudt köztük a láng, közösen kiadott közleményükben leszögezték, barátokként válnak el. A szövegből az is kiderül, nem most döntöttek így, már tavaly év végén szakítottak.

– Hogy megelőzzük a pletykákat, kijelentjük: elválunk. Döntésünket tavaly év végén hoztuk meg, közös megegyezésen alapul, s barátok maradunk. Nem akartuk nyilvánosságra hozni, de nem szeretnénk, ha a bulvárlapok koholmányokkal állnának elő. Ami ezentúl rólunk megjelenik, az csak kitaláció, nem tőlünk származik – szögezték le.

Év végén valóban jelentek meg kapcsolatuk válságáról szóló cikkek, ám a pár barátai ezeket rendre letagadták. Végül egyikük de­cemberben arról beszélt, hogy sokat vannak távol egymástól, mert Jennifer jobban szereti Los Angelest, Justin pedig New Yorkot. Most már tudjuk, nem csak passzióról volt szó: a válás miatt különköltöztek, s már ingatlanpiacra is dobták közös Bel Air-i otthonukat.

Mikor 2015-ben Justin és Jenn összeházasodtak, sokan azt hitték: ez a valódi, örökké tartó szerelem. Bár nem tudni arról, hogy harmadik fél miatt szakítottak volna, sokan reménykednek, hogy a szintén szingli Brad Pitt és Aniston újra egymásra találnak. Ők 2000 és 2005 között voltak házasok, kapcsolatuknak az vetett véget, hogy Angelina Jolie belépett a képbe. Mára azonban Brad Pitt is szabad újra, hiszen másfél évvel ezelőtt – alig egy évvel esküvőjük után – Hollywood első számú álompárja egy komoly veszekedés után beadta a válókeresetet. Hogy Aniston és Brad számára van-e még visszaút, azt csak ők tudják, minden­­­­­esetre a külön töltött évek alatt Aniston többször is azt nyilatkozta: megcsalatása, és válásuk ellenére máig Brad az igazi lelki társa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában