Celeb

Jávor Pál egy érvénytelen vonatjegynek köszönheti a karrierjét

B. B. A.

Létrehozva: 2019.08.12.

Iszákos volt, állandóan bulizott, imádta a cigányzenét, és gyakran eljárt az ökle – a közönség mégis imádta. Jávor Pál volt a harmincas-negyvenes évek magyar filmiparának első számú férfisztárja.

Jermann Pál Gusztáv, vagy ahogy mindenki ismeri, Jávor Pál egy városi pénztáros és egy cselédlány szerelemgyerekeként jött a világra Aradon 1902 januárjában. Mivel az 53 éves apja és a mindössze 17 éves anyja még nem voltak házasok, amikor megszületett, így édesanyja vezetéknevét kapta, Spannenberger Pál Gusztávnak keresztelték. Ebből és édesapja vezetéknevéből vegyítve lett később egyszerűen Jávor Pál. Már kisgyerekként is sok volt vele a gond, iskola helyett inkább az Uránia és az Apolló mozikban tengette az időt. Olyannyira nem bírt magával, hogy az első világháború alatt kiszökött a frontra, és leveleket kézbesített a katonáknak. Édesanyja kerestette, végül hónapok múlva a tábori csendőrök vitték haza. Tizenhat évesen az Aradi Hírlap újságírógyakornoka lett, de kiutasíttatta magát Romániából, mert Dániában akart letelepedni. Annyira komolyan gondolta ezt, hogy már vonatra is szállt, de sokáig nem jutott, Budapesten ugyanis érvénytelenítették a vasúti jegyét, így a magyar fővárosban rekedt. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze vált belőle.

A pia miatt állandó beugrója volt

Miután pórul járt a vonatjeggyel, kénytelen volt Budapesten maradni, így a film szeretete arra ösztökélte, iratkozzon be a Színművészeti Akadémiára. Oklevelet már az Országos Színiegyesület színiiskolában szerzett, 1922-ben. Eleinte olyan nyomorban élt, hogy előfordult, hogy az utcán, pályaudvaron töltötte az éjszakát. Végül sikerült állást találnia egy tanára, Pethes Imre támogatásával a Tháliában. Nem sokáig maradt azonban ott, sőt Budapesten sem. Egy nézeteltérése a színház titkárával ugyanis odáig fajult, hogy megverte a férfit, ami miatt kénytelen volt elhagyni a színházzal együtt Budapestet is. 1924–1926-ig Székesfehérváron játszott. Ivott, dorbézolt, és olyannyira nem bízott meg benne senki, hogy még egy rendszeres beugrót is alkalmazni kellett, mikor fellépett, hogy valaki tudja őt helyettesíteni, ha annyit iszik, hogy nem tud színpadra állni. Itt sem tartott sokáig a pályafutása, a botrányos életmódja miatt ugyanis kizárták a színészek egyesületéből. Mázlija volt, Szegedre hívta ugyanis Tarnay Ernő színész, rendező, így pár évet ott töltött. Majd visszatért Budapestre, és ekkor indult be a karrierje: már nemcsak színpadi, hanem filmes szerepeket kapott.

Nem jött be neki az amerikai kaland

A filmvásznon először az 1929-ben készült Csak egy kislány van a világon című filmben tűnt fel, majd az első magyar hangos játékfilmben, A kék bálványban alakította a tönkrement és Amerikában szerencsét próbáló fiatal bárót. Ezzel a szereppel némiképp azonosulni is tudott volna, ha később kapja meg, mivel maga is próbálgatta a szárnyait Hollywoodban. 1946-ban az Egyesült Államokban turnézott, 1950-ben és 1951-ben kisebb filmszerepeket kapott Holly­woodban.

Dalt írtak róla

Dalt írtak róla Jávor Pál a Kossuth-díjas Lovasi Andrást és a Kiscsillag együttest is megihlette, daluk címe egész egyszerűen ez: Jávor Pál Szövegrészlet: Én elkísértem a tévelygést egy kacskaringóra Egy kicsit lejjebb jöttünk fel újra És olvastam, hogy az út a fontos, hogy soha ne legyen vége De szerintem a cél is az útnak a része Szegény Jávor Pál Biztos sokat smároltál Le ronda nőt Csak odarakták eléd Fogtad a fejét És megvolt

Az itthon ünnepelt sztár sokat szerepelt amerikai magyarok előtt nagy sikerrel, rögtönzött, szegényesen díszletezett színpadokon. Az amerikai élete viszont nem alakult túl jól, portásként is dolgozott, a felesége lemezeit próbálta eladni, hogy pénzhez jusson, és erős honvágy is kínozta, amit nem tudott leküzdeni. 1956-ban Izraelben vendégszerepelt, de rá egy évre hazatért, és először a Petőfi Színházban, majd a Jókai Színházban játszott. Az amerikai kitérőhöz egyébként köze lehetett az 1934-es botrányának is, amikor a Városligetben A cirkusz csillagai előadásán megütötte Winternitz Károly lótulajdonost, aki feljelentette őt a rendőrségen. Bár ez hatékony reklám volt az előadásnak, a színészt kártérítés megfizetésére kötelezték, és kéthavi fogházra ítélték, amit csak azért nem kellett leülnie, mert Wintermitz Károly nem akarta, hogy megbüntessék.

Fél évig nem játszhatott

A második világháború alatt a villáját figyelte a rendőrség, mert tudták róla, hogy nem a Horthy-kormány támogatója. Nyíltan kritizálta a rendszert, otthonába baloldali vendégeket is meghívott. Amikor az egyik politikai balhéja miatt fél évre eltiltották a szerepléstől, először Agárdon, majd a saját nagykovácsi nyaralójában bujkált. Éppen pasaréti lakásába akart visszatérni, amikor a Gestapo elfogta. Először Sopronkőhidán raboskodott, majd a németek magukkal vitték Németországba.

A családtagjai, kollégái semmit nem tudtak róla. A háború végén, miután véget ért Budapest ostroma, a színészek sorszámmal ellátott igazolványt kaptak. Jávor Pál felesége azt kérte a Magyar Művészek Szakszervezetétől, hogy a 85-ös sorszámot hagyják szabadon a férjének – érezte, hogy vissza fog jönni. 1945 júniusában érkezett tőle levél, amelyben többek között azt írta, hogy már kiszabadították, és alig várja, hogy hazamehessen. 1957-ben újabb csapás érte az iszákos Jávort. Gyomorrákot diagnosztizáltak nála. Betegsége miatt többször feküdt a városmajori klinikán, majd 1959. május 12-én megműtötték. Ezután már csak mindössze három hónapot élt. Halálának 60. évfordulója hétfőn, augusztus 12-én lesz. Jávor Pált a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, az utolsó útjára tízezrek kísérték. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090637_auto_resized.png
origo.hu

Ez a tökéletes húsvéti töltött tojás titka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...