Celeb

Játékból csalja meg egymást Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter

N. D.

Létrehozva: 2018.03.08.

Huszonnyolc éve él boldog házasságban a két Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, és most Sándor Pál új, Vándorszínészek című filmjében is színészeket, férj és feleség párost alakítanak. A forgatókönyv szerint egy kis malőr is becsúszik a kapcsolatukba: először Péter, majd Eszter lép félre a szerepe szerint.

– A csapaton belül mindenkinek meg van a maga „keresztje“, miközben mindannyiunk előtt ott lebeg a közös cél: eljutni egy kőszínházba. Egy másik, minőségibb életbe. Palika számára a vándorszínész lét egy kulissza, egy izgalmas, látványos közeg. És persze remek játék lehetőség a színészek számára. Lubickoltunk ebben a világban. Időutazás a saját szakmánkban. Mostanában sokszor villan belém a gondolat, micsoda szerencse egy életen át játszani. Abszurd helyzetek sokaságát élhetem meg. Nem unatkozom. Az ember megfigyelései, élettapasztalata ötvöződik a rendezői és írói szándékokkal. Infantilis emberek, jó esetben filozófikus válaszokat adhatnak saját és általános emberi problémákra – árulta el Rudolf Péter, akitől azt is megtudtuk, hogy nem csak maga a film dúskál kalandos jelenetekben, a Vándorszínészeknek már a forgatása is filmbe illően élménydús volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132422_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713246313
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133131_auto_resized.jpg
life.hu

Keanu Reeves teljesen új külsőt villantott: a színész meglepő frizurával jelent meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132652_auto_resized.jpg
vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713246313
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128685_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közel a végítélet? Beigazolódni látszik Nostradamus pusztító jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban