Szinte napra pontosan nyolc évvel ezelőtt távozott a csatornától, a Bors információi szerint rövidesen újra a TV2-n láthatjuk majd Jakupcsek Gabriellát. Úgy tudjuk, a műsorvezető szinte már mindenben megállapodott a csatornával, és heteken belül megkezdődhet majd a munka.
– A békítőshow kapcsán azonnal Joshi Bharat és Mónika jut az ember eszébe, de a fő motiváció a csatornánál ez esetben a konkurencia, az RTL Klubon sikerrel futó Keresem a családom! című műsor lehetett – magyarázta a Borsnak egy csatornához közeli forrásunk.
– Az, hogy Jakupcsek visszatérése vagy a műsor ötlete volt-e előbb, nem tudom. De tény, rövidesen haragosok békítésén dolgozhat majd a képernyőn. Természetesen milliós költségvetésből készül majd a műsor, akár stúdióban veszik fel, akár forgatott, utazós verzió lesz. Pontos információ nincs még Jakupcsek leendő műsoráról, de ebben a műfajban nehéz volna igazán újat teremteni, valahol Lilu családegyesítő műsora és a Mónika show környékére hajazhat a tartalom. Gabi nyilvánvalóan akkor tud sikert felmutatni, ha e műsorok nézettségi mutatóit tudja hozni, természetesen a megváltozott körülmények közepette – magyarázta informátorunk –, vagyis Jakupcsek Gabriellának könnyen lehet, akarva-akaratlanul Lilu vagy Mónika emlékével kell megküzdenie.
Lapunk elérte Jakupcsek Gabriellát is, aki meg is erősítette: küszöbön a visszatérés.
– Erről a formátumról tárgyalok a TV2-vel, a tavaszi műsorstruktúrában – mondta határozottan, hozzátéve: többet egyelőre nyilvánvalóan nem tud most mondani.
Jakupcsek körülbelül hét éven át volt a TV2 egyik emblematikus arca. Vezette a Mokkát, de 2007-ben például A nagy fogyás című show-műsort is. Jakupcsek címmel saját műsora is volt, amelyet akkor is sokan hasonlítgattak a Mónika show-val és Joshi Bharat műsorával, majd vezethetett kvízműsorokat is, a Multimilliomost illetve Az igazság árát. Utóbbiban hazugságvizsgálóra kötötték a játékosokat, és kompromittáló kérdésekre kellett igazat mondani a nyereményekért. Sokan emlékezhetnek rá: a játékosokkal olyan szerződést írattak alá, amelyben szinte minden jogukról le kellett mondaniuk. Jogászok szerint már ez is aggályos volt önmagában. A műsor kapcsán rendőrségi vizsgálat is indult, sőt az Országos Rádió- és Televízió Testület akkor kimondta: a műsor sérti a szereplők jogait. Jakupcsek karrierjének sem tettek jót akkor ezek a fejlemények.
Így búcsúzott nyolc éve
Jakupcsek 2009. januárjában, öt hónapos terhesen jelentette be: tíz év után távozik a TV2-től.
– Azt mondják, hétévente kicserélődnek a sejtjeink, hétévente megújulunk, megváltozunk, még akkor is, ha a környezetünk már megszokott, elkönyvelt olyannak, amilyenek vagyunk – nyilatkozta akkor a Blikknek. – Nálam ez nem hétévente következik be. Legalábbis most éppen tíz szép, küzdelmes, sikeres, lezárni való év után érzem a muszájmegújulást. Örkényt önösen megidézve: kertes-küzdős-építkezős-anyástévés életemet, kertes-küzdősépítkezős-anyás-tévés életre cserélném. Cserélem. De micsoda különbség!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.