Celeb

Jakupcsek Gabriella beszólt a kitárulkozó sztároknak

H. G.

Létrehozva: 2017.10.09.

Miért nem mernek beszélni arról az emberek, hogy hogy vannak? Akik viszont ország-világ elé tárják sikertörténetüket, valóban boldogok? Ez érdekli Jakupcsek Gabriellát.

Bár a tévében nem látni mostanában, Jakupcsek Gabriellával az ország minden táján lehet találkozni. Élvezte a stúdiós munkát, és maradtak is tévés felkérései, de most inkább előadásokat tart, tréningeket vezet. „Országjáró” új tapasztalatait új könyvében foglalja össze. Pedig még egy év sem telt el azóta, hogy megjelent első kötete, a Megúszhatatlan.

– Sok minden kimaradt az előzőből, ezek mind benne lesznek az új könyvemben. De köszönöm, jól vagyok, ha nem így lenne, meg sem írtam volna a másodikat. És te hogy vagy? – tette fel a kérdést mosolyogva a műsorvezető a Bors riporterének, mint kiderült, nem véletlenül. – Ez az új könyvem címe – újságolta Jakupcsek. A mű még csak né­hány napja van az interneten, novemberben jelenik meg, és az új könyvek előjegyzési sikerlistáján máris a hatodik helyen áll.

Laár lesz a vendége

Jakupcsek Gabriella az RTL Klubon továbbra is szerepel a Konyhafőnök VIP című műsorban, de nemsokára Színészbüfét nyit. Egy elegáns budai étteremben gasztronómiai kalandozásra hívja az érdeklődőket. A vacsora alatt egy-egy neves személyiséggel lehet majd találkozni, ami azért is különleges, mert egy kedélyes beszélgetés keretében betekintést nyerhetünk a vendégek hétköznapjaiba a gasztronómián keresztül. Első vendége Laár András lesz.

– Örülök, hogy váltottam, előadásokat, kommunikációs tréningeket tartok, és több alapítvány munkáját is segítem. Jól érzem magam, mert több időm van a családomra, és olyan dolgokra, amiket értékesnek tartok. És ez a kulcs szó. A tréningek és a többi munkám során rengeteg értékes emberrel találkozom. Tévésként korábban bezártak egy kis helyiségbe, pörögtem egész nap, sok hírességgel találkoztam, sok tapasztalatra tettem szert – mesélte Gabriella. – Sokat beszélgetek emberekkel, a könyvem címe is erre utal. Az lep meg a legjobban, hogy amikor megkérdezek valakit, hogy hogy van, valamiért fél kifejteni. Ha valaki jól van, mondjuk jól él, akkor nem akar beszélni róla, nehogy baja legyen belőle. Ha rosszul, akkor meg azért nem beszél róla bővebben.

Gabriella mondandójából könnyen kikövetkeztethető, felfigyelt a Faceboo­kon, YouTube-on, Instagramon sokat szereplő emberekre, köztük akár hírességekre is:

– Az még furcsább, hogy a közösségi médiában so­kan mutogatják ma­gukat, kitárulkozóak, legalábbis annak tűnnek. Ilyenkor kíváncsi vagyok, mi a sztori. Kíváncsi vagyok a sikertörténetre, hogy mitől olyan jó neki? És ilyenkor valahogy lefagy a dolog, nem mondja el. Arra kell rájönnöm, hogy az emberek többsége egyszerűen csak jól prezentálja ma­gát. A végére persze legtöbbször kiderül, hogy ezek azok az embe­rek, akik valamiben nagy hiányt szenvednek. Sokan ismerünk ilyeneket.

Pályafutás

A 80-as években kezdődött Jakupcsek Gabriella pályafutása, amikor felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, tanulmányait nem fejezte be, mert képtelen szerepet játszani. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult művészettörténetet, magyar és általános nyelvészet szakon. Két fia van Máté Gáborral kötött házasságából, de azóta elváltak. Máté Bálint Mór 1985-ben, Máté Marcell Mór 1988-ban született.

A 90-es években a Magyar Televízió rovatvezetője lett. Párizsban a Nemzetközi Újságíró Iskolán tanult.

2000-től a TV2 munkatársaként dolgozott, mint a Most vagy soha, a Multimilliomos és más vetélkedők, valamint több reggeli magazinműsor vezetője. Második férjétől, Kliegl Ádám operatőrtől megszületett kislánya, Emma 2008-ban. A Duna tévén 2013-tól 2016-ig vezette a Ridikült.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713624912
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142431_auto_resized.jpg
ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713624912
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713624912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713624912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713624912
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?