Celeb

Izzott a levegő az X-Faktor végén - Arany Timi nem akart elköszönni Gabitól

kbv

Létrehozva: 2018.12.10.

<p>Szombat este ismét izzott a levegő az X-Faktor stúdiójában. Ám nem csak a felszínen volt ez látható, Gáspár Laci, Radics Gigi és Puskás Peti újbóli feszültségével, hanem bizony a felszín alatt is.</p>

Arany Timi nagyon jól érzete magát az X-Faktroban, ahol majdnem a döntőig jutott és hálás a közönségnek, hogy idáig segítették. Igaz, második dala előtti kisfilmjében elmondta, igazságtalannak érzi, hogy nagyobb hibák ellenére is simán tovább jutnak mások, míg neki mindig a közönség szavazataiban kell bíznia. Amikor Kiss Rami kimondta, hogy Gabi maradhat, a két lány meg sem akarta ölelni egymást, mentoruk, Gáspár Laci húzta össze őket egy ölelésre, hogy elbúcsúzzanak. A Bors kiderítette, hogy mi volt ennek az oka.

Timi a kiesése után azt mondta, évek óta ismerik egymást, egy középiskolába jártak. Sosem volt köztük barátság, igaz, kifejezett rossz viszony sem.

– Őszintének neveltek, vállalom a véleményemet. Ezt mondtam el a kisfilmemben is, ha    emiatt valaki szókimondónak tart, ám legyen, de én legalább fel merem vállalni a véleményem. Nem baj, hogy megosztó vagyok. Gabival öt éve ismerjük egymást a zeneművészeti gimnáziumból. Úgy mondanám, közömbösek vagyunk egymásnak, nem utáljuk, nem is szeretjük egymást. Megvagyunk egymás mellett. Az elején egy szobában aludtunk, de aztán szétváltunk, jobb volt ez így mindkettőnknek. De sosem veszekedtünk  – mondta a ki­esés után a céltudatos Timi, aki nem bánja, hogy kiesett, úgy fogalmazott, végre azokat a dalokat énekelheti, amiken eddig dolgozott és megismerhetik valójában mi van benne.

– Végre megmutathatom a saját számaimat, eljött az én időm – fogalmazott Timi. 

Tamáska Gabi hálás a nézőknek, hogy megmentették szombat este számos hibája ellenére.

– Szégyellem magam, hogy ennyit rontottam. De karmikus dolognak érzem a továbbjutásomat. Timi a kisfilmjében elmondta, hogy nem érti, miért engem juttatott tovább a közönség. Azt hiszem, ez volt az a csata, amit meg kellett vívnunk. Mindig csipkelődött nőcis dolgokban. Nekem nemigen vannak lány barátaim, nem tudtam ezeket a helyzeteket kezelni. Timi nagyon tehetséges lány. Sokkal technikásabb énekes, mint én. Teljesen egyetértek Timivel, hogy jobban énekel nálam. Én hálát érzek a közönség felé, hogy mindezek ellenére engem juttattak to­vább – mondta Gabi.

Szteroiddal énekelt

Arany Timi rajongói észrevehették, a lány nem volt formában szombat este. Mint megtudtuk, szteroidos injekcióval kezdte a versenyt egy csúnya megfázás miatt. A gyógyszer azonban estére már felszívódott, nem hatott, Timi komoly tünetekkel küzdött. – Torokgyulladást kaptam. A hangszálam amúgy sincs rendben. Nem sok folyadékot iszom, ettől is rosszabb lett – magyarázta Timi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában