Itt vannak az első ducifotók Molnár Anikóról

Már nem foglalkozik plusz-kilóival, ezért boldogan mutatta meg telt idomait a kamerának Molnár Anikó. Fotós barátjával együtt bebizonyította, hogy ducimodellként is szexi maradt.
Már nem foglalkozik plusz-kilóival, ezért boldogan mutatta meg telt idomait a kamerának Molnár Anikó. Fotós barátjával együtt bebizonyította, hogy ducimodellként is szexi maradt.

Molnár Anikó végleg megbékélt külsejével, és már nem küzd kétségbeesetten a felszedett kilók ellen. Az egykori Nagy Ő szerint túlsúlyosan is lehet valaki szexi, amit legújabb képeivel bizonyít a Bors olvasóinak.

– Ezeknek a képeknek az elkészítését hosszú és fájdalmas lelki folyamat előzte meg – vallotta be. – Sokáig nem tudtam elfogadni, hogy nagydarab vagyok, amire csak ráerősített, hogy a legtöbben a külsőm miatt támadtak. Még NDK-s úszónőnek is hívtak, amikor a villában voltam, pedig soványabb voltam, mint most.

Az egykori villalakót ilyen előzmények után meglepte, hogy eddig csak elismerő szavakat kapott. – Még Schobert Norbi is gratulált, ami nagyon meghatott. A mostani külsőmmel teljesen más stílust képviselek, sokkal boldogabb vagyok, mint amikor koplaltam. Szeretek enni, a nagymamám – akit nemrég vesztettem el – és az édesanyám is ilyen alkat.

Miután elfogadta magát, Anikó úgy döntött, hogy sok esztendô kihagyás után újra kamera elé áll. A fotózáson olyan jól érezte magát, hogy talán pikánsabb képekre is vállalkozik. – A fotósomnak, Bencze Zoltánnak köszönhetően teljesen felszabadult voltam, elillantak a gátlásaim, nem voltam szégyellős.

Igaz, nem meztelenül szerepelek a képeken, de talán még az sem okozott volna gondot. Ő is egy nagydarab fiú, aki folyamatosan küzd a kilóival, így tökéletesen megérti azt a lelki folyamatot, amin átmentem, és pontosan tudja, miért volt szükségem erre a fotózásra – magyarázta.

Anikó nem a duciságot népszerűsíti, de annak a híve, hogy mindenki érezze jól magát a bő-rében. – Még mindig nincs párom, de egyelőre jól érzem így magam. A munkámra és a saját életemre koncentrálok. Azt viszont észrevettem, hogy teljesen más pasiknak jövök be, mint régen, és kifejezetten tetszik a változás – mosolygott.