Celeb

Ismeretlen színésznek köszönheti karrierjét Arnold Schwarzenegger

Bors

Létrehozva: 2020.02.17.

Vannak olyan sztárok, akik a filmvásznon szépnek és mutatósnak tűnnek egészen addig, míg ki nem nyitják a szájukat. Sok hírességet színészi karrierje elején a kellemetlen hangja vagy a fülsértő akcentusa miatt újra kellett szinkronizálni, később azonban dollármilliókat kaszáló világsztárok lettek.

Eva Mendes

A szexi sztár a 2001-es Sebhelyek című Steven Seagal-filmben játszott el egy kisebb szerepet. A kubai származású Eva nagyon meglepődött, amikor először vetítették le az alkotást, Mendes ugyanis nem a saját hangján szólalt meg a filmben. Később kérdőre vonta a producereket, mire azt a választ kapta: „nem hangzott elég intelligensnek”, ezért egy vékonyabb hangú színésznőt kértek fel, hogy szinkronizálja le a karakterét.

Bond-lányok

A korai James Bond-filmek lányaitól nem vártak el nagy színészi teljesítményt, egyetlen feladatuk volt csupán: szépnek lenni. Az olyan szexszimbólumok, mint Ursula Andress, Shirley Eaton vagy Jane Seymour igencsak hadilábon álltak az angol nyelvvel, több társukkal együtt az utómunkálatok során kaptak új hangot – méghozzá ugyanazt! A most 84 esztendős német származású szink­ronszínésznő, Nikki van der Zyl legalább tíz Bond-lánynak kölcsönözte a hangját, az 1962-ben bemutatott Dr. No-ban Lois Maxwell Miss Mo­­ney­pen­nyjén és Zena Mar­shall Miss Ta­róján kívül szinte az összes színésznő az ő hangján szólalt meg a klasszikus kémfilm-ben.

Arnold Schwarzenegger

Az osztrák testépítő első szerepét fizikumának köszönhetően kapta meg az 1969-es Herkules New Yorkban című filmben, mint a címszereplő görög félisten. Schwarzi ek­kor még alig egy éve élt az Egyesült Államokban, angoltudása bőven hagyott kívánni­va­lót maga után, még a szövegét is fonetikusan írták le neki. A rendező végül annyira elégedetlen volt Schwarzenegger erős osztrák akcentusával, hogy inkább egy ismeretlen amerikai színészt kért fel az utószinkronra.

Nyávogós Bogi

Kortárs magyar filmek esetében is bevett szokás az utószinkron, ennek egyik jól hallható példája Csősz Bogi esete, akinek a 2003-as Apám beájulna című vígjátékban cserélték le a hangját. 

– Minden tehetségemet beleraktam, de soha nem gondoltam, hogy ez mekkora változást fog hozni az életembe. Nem tudtam, hogy mit jelent a magyar sajtó, hogy szét fognak szedni, mert szőkére kellett festeni a hajam, hogy Barbie legyek. Vagy például leszinkronizálták a hangom, hogy kicsit nyá­vogósabb legyen – mesélte Bogi Tatár Csillának. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713534909
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713534909
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713534909
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713534909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713534909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”