Celeb

Irigyei megkeserítik a TV2 sztárjának életét

Bors

Létrehozva: 2013.04.23.

Az ének iskolájában a lába előtt hevert a tanári kar, de igazi sulijában nem mindenki lelkes attól, hogy Bari Lacika a TV2 tehetségkutatójában szerepel. Osztálytársai féltékenyek az iskola sztárjára.

Óriási sikerrel, gyerekkacajjal és szívfacsaró dallamokkal indult a TV2 új zenés műsora, Az ének iskolája.

A hatásos kezdés nem véletlen, a csatorna ugyanis semmit sem bízott a véletlenre. Az ifjú énekesek közül jó néhánynak már most népes rajongótábora van, de a kicsiknek nemcsak a hirtelen jött népszerűséggel, hanem a rosszakarókkal is meg kell küzdeniük.

A híres zenész felmenőkkel rendelkező, siófoki Bari Lacikára például már most irigyek a kortársai.

– A szüleim mindig is féltettek a médiától, és azt hiszem, most már tudom, miért. Az osztálytársaim között vannak olyanok, akik megszólnak a szereplés miatt – vallotta meg Lacika, aki egyébként nagyon jó tanuló, szabadidejében pedig versenyszerűen asztaliteniszezik és ­fo­cizik.

Pedig a csatorna láthatóan igyekezett mindent megtenni, hogy a gyerekeknek ne okozzon stresszt a verseny. Lazítottak például a szokásos tehetségkutatók feszített tempóján.

– Egy tehetségkutató show-ba soha nem engedtük volna el a fiunkat, látva, hogy ott milyen nagy a hajtás, mekkora a stressz. Az a fajta felhajtás egy ekkora gyereknek nem tesz jót, pláne, ha még tehetséges is. Gyorsan elkapja a gépszíj, megszédítheti a könnyen jött hírnév. Eleinte ezért ettől a műsortól is távol akartuk tartani, az utolsó napon mégis beadtuk a jelentkezést, egyrészt azért, mert Lacika nagyon szerette volna, másrészt mert ez valóban gyerekbarát műsor, ami tényleg az éneklésről szól és nem a versenyről – mondta a zenész édesapa, Bari László.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók