Celeb

Intim sérülést szenvedett Pintér Tibor

K. Sz.

Létrehozva: 2018.10.31.

Tibi az egyikük előadása alatt, lovaglás közben szenvedett lágyéksérülést, amit kenőcsökkel kúrál.

Hetekkel ezelőtti súlyos kézsérülése után még súlyosabb, intim sérülés érte Pintér Tibort. A TV2 Sztárban sztár és A legbátrabb páros című műsorában is domborító színész képzett lovasnak minősül, de bizony véletlen balesetek így is előfordulhatnak. A Nemzeti Lovasszínház igazgatója és sztárja a Kincsem című előadásban mutatott be egy lovas kaszkadőr­mutatványt, ahol megtörtént a baj.

– Az ugratás után rosszul érkeztem, és elszakadt az ágyéktartó izmom. Pihentetem és jegelni tudom, illetve különböző kenőcsökkel próbálom elősegíteni az izomrostok mihamarabbi összeforrását. Pihenésre nincs idő, sok előadásunk van, nem beszélve a Sztárban sztárról, ahol hétről hétre kell készülnöm, és bizony az első adásban még a lépcsőről is nehéz volt leugranom. Most már sokkal jobb – árulta el a Borsnak Pintér.

Az utóbbi hetekben többször felröppent a hír, hogy Tibi és szerelme, Frida kapcsolata válságban van, de szerencsére erről szó sincs, sőt szerelme hamarosan szeretne önállóan érvényesülni.

Csípős

Ha úgy érzi, valaki kegyetlenkedik, jusson eszébe, hogy nincs benne rossz szándék, biztosan csak őszinte! Huszti Zoltán

– 21 éves elmúlt, és megfogalmazódott benne, hogy szeretne végre a saját talpára állni. Jelenleg a Testnevelési Egye­tem felvételijére készül, gyógymasszőrnek tanul, továbbá sokat segít ne­kem a Nemzeti Lovasszínházban is. Sokan kérdezik, hogy hogyan tudom ezt a kettősséget működtetni, erre azt szoktam mondani viccesen, hogy skizofrén állapot uralkodik el rajtam, amikor színházat csiná­lok. Marha őszinte vagyok, nem ha­zudok, és ha bármi nem jó, ak­kor, még ha kegyetlen is, de ki­mondom. Bár a magánéletben lennék ilyen következetes önmagammal – tette hozzá Tenya.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt