Celeb

Indiai fiút csókolt Gáspár Evelin

uv

Létrehozva: 2019.08.28.

Miből lesz a cserebogár? Győzike egykor dundi kislánya mára kész nő lett, s kisugárzásával teljesen elvarázsolta a Srí Lankai férfiakat.

Hétfőn elindult az Ázsia Expressz 2, aminek szerda esti adásában pikáns jelenet szemtanúi lehetünk. Gáspár Evelin ugyanis minden női báját be­veti egy feladathoz. Az az egykor dundi kislány, aki a kamerák ke­reszttüzében nőtt fel, és akinek végigkövethettük a gyerekkorát a Győzike show-ban,gyönyörű nővé érett: lefogyott, és mára pimaszul flörtöl a férfiakkal. Történt ugyanis, hogy a játék feladataként nagybátyjával, Zsoltival egy piacon kellett gyümölcsöket szerezniük, Evelin pedig kihasználva azt, hogy megtetszett a helyi eladó fiúnak, jól ügyeskedik a játékban.

– Valószínűleg érezték rajtunk a helyiek, hogy közös gyökereink vannak, mert tényleg sok helyzetben nagyon közvetlenek voltak velünk. A piacon bejöttem az egyik srácnak, kicsit el is tudtam csábítani, úgyhogy ez előnyünkre vált. Egy aprósággal meg is akartam hálálni, de az ajándékkarkötő helyett inkább csókot kért, úgyhogy adtam neki két puszit. Ráadásként kértem, hogy kövessen az Insta­gramon – mondta a Borsnak Evelin, akinek nem ez volt az egyetlen csábítása a távoli országban.

– Nem volt ritka az ehhez ha­sonló eset, hiszen az egyik helyen a férfi szállásadónk fele­sége is rossz szemmel nézte, hogy a férje szimpatizál velem – árulta el Evelin, aki bácsikájával a tőlük megszokott heves vérmérséklettel szerepelnek a műsorban. Már az első adás­-ban is szemtanúi lehettünk, hogy szólalkoznak össze a já­tékostársak.

– Állsz felettem, és siettetsz! Ne gurítsál fel, na! – förmed rá Zsoltira Evelin, aki lapunknak pár hete elárulta: mára élvezi az ismertséget. Rájött ugyanis, hogy nemcsak árnyoldalai vannak, ha valaki közszereplő. De emellett némi csalódottság is volt a hangjában, ugyanis úgy érzi, hiba tanult, tárgyi tudásával nem igazán sikerül érvényesülnie az életben, és nem sokra megy a diplomájával. Eljutott arra a pontra, hogy szerinte neki a celebkedést „dobta a gép”, vagy külföldön lenne érdemes szerencsét próbálni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713446113
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713446113
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713446113
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713446113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről