Celeb

Imád csúnya nő lenni Szalai Kriszta

Bors

Létrehozva: 2017.10.20.

A legtöbb színésznővel ellentétben az ötvennégy éves Szalai Kriszta nem csinál problémát abból, ha a közönség nem a kisminkelt, „megcsinált” arcát látja. Sőt! Kifejezetten élvezi, ha nem a külsejével, ha­nem a játékával sikerül elnyernie a nézők szimpátiáját. Bár utólag ő is megtud lepődni azon, hogy milyen rémisztő volt egy-egy előadásban, és viccesen meg is jegyzi, biztosan nem a szépségéért kap szerepeket. A csúnya karakterek pedig időről időre meg is találják, legutóbb a Tóth János című sorozatban kapott szerepet, ahol a sminkesek percek alatt csúnya nővé formálták, de a húsz évadot megélt, Ötödik Sallyban – amelyben skizofrén nőt alakított – és a Maradjunk annyiban című színdarab hajléktalan főszereplőjeként sem szemet gyönyörködtető asszonyként emléke­zünk rá...

– Imádom a csúnyaságot, és szeretem a koromat is vállalni! Imádok csúnya nő lenni! Felhőtlen érzés, hogy akkor nem kell tipp-toppnak lennem. A nézőknek pedig egyfajta üzenet ez, hogy a mosoly is széppé tud tenni egy nőt. Egyáltalán nem okoz gondot, ha csúnya va­gyok, mert én nem látom ma­gam – mondta a Borsnak Kriszta, aki legközelebb no­vember 22-én a Hatszín Teátrum­ban látható Maradjunk annyiban című darabban a nézők szeme láttára válik elhanyagolt asszonnyá.

– A színpadon festem idősre ma­gam, és a fo­gaimat is bekoszolom. Élvezem az átalakulást, az esen­dőséget. Nem a külsőm, hanem a darab mondanivalója, a hajléktalanság a lényeg. Ezért vagyok színésznő!

Kriszta azt is elárulta, hogy harmincéves koráig egyáltalán nem sminkelte magát, azután kezdte a szempilláit festeni és pirosítót használni, de az alapozót a mai napig kerüli. Jól érzi magát a bőrében, és azt vallja, amíg a férje, Cserna Antal szép­nek látja őt, addig nincs gond.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141575_auto_resized.jpg
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713449112
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141417_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesetten kéri a követők segítségét Hajdú Péter - ismét megtörtént

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139233_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A mai MCC-Brussels balhéhoz, mielőtt a kormánypropaganda csúcsra járatja a hazudozást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713449112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713449112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók