Celeb

Ilyen szexi fehérneműben egy évvel a szülés után Hargitai Bea

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.05.19.

Egy évvel fia születése után visszanyerte alakját Hargitai Bea, aki élvezi az anyaságot, de nem vágyik újabb babára.

Az egykori playmate korábban csak reménykedett abban, hogy egyszer majd ismét csodás alak „köszön rá” vissza a tükörből, ám álma gyorsan teljesült. Míg más kisgyerekes anyukák a kilókkal és a striákkal, azaz a hízási csíkokkal küszködnek, a modellt ez a kérdés nem foglalkoztatja: Jason most lesz egy­éves, édesanyja pedig büszkén mutatja meg alakját fehérneműben.

– Fél évig szoptattam, mert a fiam nem akart tovább. Addig nem mozogtam, nem diétáztam, mert attól féltem, elapad a tejem. Nem merem elmondani, hány kiló plusszal mentem szülni, sokkal többel, mint az átlag. Talán a genetikának köszönhetem, hogy striáim mégsem lettek. Az első kilók gyorsan lementek, mert szerintem vizes voltam. Meglepő volt a súlyfeleslegem, mert a várandósságom alatt nem volt étvágyam, arra kellett figyelnem, hogy muszájból egyek. A jeget viszont kívántam. A benzinkutakon két és fél kilós tört jegeket vásároltam, átlagban naponta ennyit meg is ettem – magyarázta Bea, aki személyi edző segítségét kérte. Heti három alkalommal sportol, mellette diétába fogott.

Nyolc éve együtt

Hargitai Bea titkos románc után, 25 éves korában költözött össze a TV2 egykori ügyvezető igazgatójával, David Stogellel. Kapcsolatuk elején nem jósoltak nekik nagy jövőt, mivel a férfi a cseh Nova televízió igazgatójaként Prágában élt, ám azóta Bea is odaköltözött, másfél éve egybekeltek.

– Fehérjediétát követek. Nem megerőltető, háromóránként eszem, így éhes sem vagyok. Most már csak egy kiló van rajtam, szuper jól nézek ki! – büszkélkedett a modell.

Bea élvezi az anyaságot, jól kijön férje első házasságából született két gyermekével, mégis határozottan állítja, nem lesz kistesója a fiának.

Elmondhatatlanul fáradt vagyok. Egyszerűen nem értem, hogy csinálják például a háromgyerekes anyukák. Szerintem Jason nem egyszerű gyerek, mások szerint szerencsésnek mondhatom magam a jó természete miatt. Úgy érzem a fiam minden energiámat leköti, nem érzek késztetést még egy babára, jól vagyunk mi így három gyermekkel - árulta el Bea.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713484510
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713484510
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713484510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713484510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók