Celeb

Ilyen borzalmakat rejtett Jackson titkos barlangja

Bors

Létrehozva: 2016.06.22.

A napokban hátborzongató képek kerültek elő, amelyeket még 2003-ban foglalt le a rendőrség Michael Jackson Neverland Ranch nevű birtokán. A hatóságok pornográf, szadisztikus fotókra bukkantak, több ízben ráadásul gyerekek, fiatal fiúk a főszereplői a sokkoló kollekció darabjainak.

Azért indult nyomozás 13 évvel ezelőtt, mert egy  rákos fiú, Gavin Arvizo azt állította: a poplegenda molesztálta őt. Később több fiatalkorú is kiállt amellett, hogy Jackson az ágyába hívta és zaklatta őket.

Naivan mondhatnánk, elképzelni sem tudjuk, hogy a talált mocskos képek után – melyek között akad megkínzott gyerekeket ábrázoló fotó is – hogyan menthették fel 2005-ben Jacksont a vádak alól, de nincsenek illúzióink: a dologhoz természetesen a pénznek van köze. A zenész áldozatai busás anyagi juttatásban részesültek és hogy, hogy nem, sikerült mindenkivel peren kívül megegyeznie a világhírességnek.

Most azonban újabb döbbenetes bizonyíték látott napvilágot, így a poplegenda elszánt rajongói sem fordíthatják már el a fejüket: kiszivárgott a rajtaütés során készült videó. A felvételen láthatjuk, mit rejtett az énekes ikon hét lakat alatt tartott titkos szobája. A nemrégiben megismert sokkoló képek fényében a pop egykori királyának rezidenciáján talált minden tárgy valahogy bizarr színezetet kap: játékbabák, gyerekkönyvek, embernagyságú Superman és Lara Croft figurák, elektromos kiskocsik, plüssállatok groteszk módon sorjáznak egymás mellett.

– Nincs kétségem afelől, hogy Jackson bűnös volt. - állította akkor, és állítja a mai napig is a popsztár perében a vádat képviselő ügyvéd, Ron Zonen. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek