Celeb

Ikrek boldogítják a Döglött akták sztárját

Bors

Létrehozva: 2016.09.25.

Kathryn Morris attól fél, felébred, és szembesül azzal, hogy idilli családja csak filmbéli statisztacsapat. A Döglött akták sztárja imádja hároméves ikreit, akik akkor fogantak, amikor már majdnem lemondott az anyaságról.

Az évtizedekkel ezelőtti gyilkossági ügyek felderítése helyett három éve gyerekei viselkedését próbálja megfejteni Kathryn Morris. A bájos színésznő 2003-ban kapta meg Lily Rush szerepét a Döglött aknák című krimisorozatban, és ezzel fenekestül felfordult az élete. Bár már évek óta színészkedett, ez a szerep hozta meg számára a világhírnevet és a boldogságot is, miután több sikertelen kapcsolat után végre rátalált Johnny Messner színészre, akihez 2010-ben feleségül is ment. 

A házasok az első pillanattól fogva vágytak gyermekre, de három évig nem kísérte siker a próbálkozásaikat, majd a sors kárpótolta őket: 2013-ben ikerterhességet állapítottak meg az akkor negyvennégy éves Kathrynnél. A színésznő boldog volt, nem zavarták a testére felkúszott kilók és az sem, hogy a várandósság végére gyakorlatilag minden­ben a férje segítségére szorult. 

Jameson és Rocco érkezése teljesen átalakította a pár életét. – A fiúk háromévesek lettek, már elmondják, mi bajuk van, mit szeretnének, én pedig elgondolkoztam azon, vajon hogyan éltük túl az elmúlt éveket. Csak az rosszabb annál, amikor két gyerek egyszerre ordít, amikor az üvöltô baba felébreszti az éppen alvót – nyilatkozta a közelmúltban Kathryn. – Élvezem az anyaságot, és sajnálom, hogy nem előbb találtam Johnnyra, különben már egy egész focicsapatot összehoztunk volna. Igaz, a házunk így is egy háborús övezetre hasonlít.

A színésznő azt vallja, csak akkor tud anyaként teljesíteni, ha nem kell feladnia hivatását. A sorozatszerepek mindig megtalálják, de ahhoz ragaszkodik, hogy a forgatási nap végén magához ölelhesse gyerekeit. – Végre boldog vagyok, csak attól félek, felébredek, és rájövök: csak egy filmben van két gyönyörű fiam és egy szerető férjem. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085931_auto_resized.png
origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076179_auto_resized.jpg
ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról