A hírpress.hu információi szerint VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított volt MSZP-s képviselőjelölt, a dunaújvárosi B. László. A férfi korábbról már ismerte a lányt, szoros érzelmi szálak fűzték hozzá.
A lap szerint a rendőrök kamera felvételek alapján azonosították be a férfit, aki az éjszaka folyamán ért Fannihoz, aztán hajnalban az ölében vitte ki az öntudatlan lányt, majd rakta be a közelben parkoló autójába. Valószínűsíthető hogy már a lakásában meggyilkolhatta a Fannit – írja a hírpress.hu.
A rendőrök a térfigyelő és autópályát övező kamerák felvételei segítségével végig követni tudták a férfi útvonalát, egészen Dunaújvárosig. A lap szerint a rendőrség, pajszert, kést és fegyvert is talált a gyanúsított autójában, ezért feltételezhető hogy előre készült a kegyetlen gyilkosságra.
(Frissítés) Közben a TV2 Tények úgy tudja, a lány holttestét a Dunába dobhatta az elkövető. Úgy tudják, kötelet és vérnyomokat is találtak a nyomozók.
A holttestet továbbra sem találják. Ezt nekünk is megerősítette ma korábban a BRFK, akik elsőként nekünk árulták el azt is, hogy emberölés gyanúja miatt nyomoznak.
A ValóVilág hatodik szériájának játékosa – mint arról szintén elsőként írtunk – november 20-án tűnt el, tegnap erősítette meg édesanyja, hogy a rendőrség közölte velük, 99,9 százalék, hogy lányuk meghalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.