Celeb

Igazi boldogság: babát vár Péter Szabó Szilvia

A. T., D. A.

Létrehozva: 2016.05.11.

A Nagy Duett sztárja még várandóssága elején jár, így érthető okokból egyelőre titkolni szerette volna a gyermekáldást, de a környezetének szemet szúrt állandó jókedve, étvágya és óvatos mozgása.

A harminchárom éves Szilvi élete pont olyan, mint azoké a mesehősöké, akik a sors számtalan próbatétele után elnyerik a hőn áhított boldogságot. Szilvi a NOX együttes énekesnőjeként szakmailag sikeres volt, a magán­élete azonban romokban hevert. Szerelmes lett a zenekar házas menedzserébe, aki visszament tőle a családjához.

Szilvi ekkor Ausztráliában, majd Londonban próbált felejteni és új életet kezdeni. A zene és az őt nem feledő közönség szeretete lassan begyógyította a sebeit, ezért három és fél évvel ezelőtt hazaköltözött, és újraépítette szólókarrierjét.

Valószínűleg ekkor még nem is sejtette, hogy élete legjobb döntését hozta, mert egy házibuliban megismerkedett Völgyesi Gabi, a Unique együttes énekesnője öccsével, Gyurival, akivel megélhette a mindent elsöprő szerelmet. A fiatalok a na­pokban ünnepelték második évfordulójukat, melynek alkalmából Szilvi a Facebook-oldalán köszönte meg párjának, hogy az élete része. Úgy érzi, ő a legszerencsésebb nő a világon. 

Szerelmük kiteljesedett, A Nagy Duett énekesnője nem véletlenül sugárzik a boldogságtól: úton van első gyermeke, szerelmük gyümölcse. Szilvi érthető módon még titokzatoskodik, mert várandóssága elején jár, de a környezete gyorsan kiszúrta a bébi jövetelét. 

– Szilvi már kerüli a szűk ruhákat, noha nem nagyon látszik még rajta semmi. El­képesztő étvágya van, a mosolyt le sem lehet törölni az arcáról. Su­gárzik, és arra is figyel, hogy ne csináljon megterhelő dolgokat. Élete legszebb időszakát éli, közben pedig azt csinálhatja, amit a legjobban imád: énekelhet. Boldogsága és pozitív kisugárzása átjárja A Nagy Duett színpadát – mondta el a Borsnak az egyik stábtag, aki azt is el­árulta, hogy a produkcióban gyorsan elterjedt az örömhír.

A Nagy Duett mostani szériájában már másodszor kopogtatott a gólya: Liptai Claudiáról is nemrég, a műsor készítése alatt derült ki, hogy ismét anyai örömök elé néz.

Ha jönni akar a baba, akkor úgyis jön

Természetesen tárcsáztuk a leendő édesanyát, hogy a nagy hírhez gratuláljunk, amit Szilvi derűs kuncogással fogadott. Ez nem is csoda, hiszen tudjuk, egyetlen kismama sem beszél szívesen az esetleges babavárásáról az első három hónapban.

– Hallottam már több helyről, hogy babát várok. Ha lesz, előbb-utóbb mindenki tudni fogja – válaszolt jókedvűen Szilvi, akinek elmeséltük, hallottuk, hogy megnőtt az étvágya, és figyel arra, milyen mozdulatsorokat vállal a produkciók alatt, nehogy megerőltesse magát.

– Teljesen normális, hogy nem megyek fel az asztalra táncolni (utalt legutóbbi produkciójukra, amikor is párja, Pachmann Péter egy hosszú asztalon énekelt), mert közben koncertezni kell, és egy esetleges bokatörés nem jönne jól – mondta kedélyesen Szilvi, majd kérdésünkre elárulta, bármikor jöhet a baba.

– Most még munka van, de ha jönni akar, úgyis jön – tette hozzá sejtelmesen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában