Időhúzás: lepasszolta a Gobbi-villát a Pesti Magyar Színház

Időhúzás: lepasszolta a Gobbi-villát a Pesti Magyar Színház

Pesti Magyar Színház
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 13. 05:30
<p>Tavaly ősszel még felújítást ígértek, mára kiderült: továbbpasszolták a gazdagabb színháznak az örökséget. Bár egyszerű ügyletnek tűnik, biztosan nem lesz egyhamar megoldás, a Nemzeti most rá sem ér ezzel foglalkozni.</p>
F. Zs.

Hónapok telhetnek el, mire tisztázódik a visegrádi in­gatlan tulajdonjoga, addig vi­szont csendben tovább rohad az ország egyik fontos kulturális öröksége, Gobbi Hilda egykori nyaralója, a híres Patkó-villa. Tudni kell, a házba a művésznő beépíttette a lebontott Nemzeti Színház tégláit.

A kertben katonás rendben állnak a lemetszett ágak, a kerítésről is levágták a burjánzó zöldet, pont úgy fest a visegrádi ház portája, mintha laknának benne. A Patkó-villa – ahol a múlt kedden jártunk – azonban lakatlan, Gobbi Hilda halála óta egy gondnokon kívül senki sem nyitja ki a cirádás vaskaput. Pedig fél évvel ezelőtt ígéretet kaptunk arra, hogy tavasszal felújítják a felbecsülhetetlen ér­tékű emlékhelyet. 

A Bors munkatársa tavaly szeptemberben járt arra először, a Kossuth-díjas művésznő egyik közeli ismerőse hívta fel a figyelmünket arra, hogy a ház és a berendezése lassan az enyészeté lesz, mert senki sem költ az állagmegőrzésre. 

Az ingatlan tulajdonosa és fenntartója a Pesti Ma­gyar Színház. Zalán János direktorral fél évvel ezelőtt már beszéltünk, akkor azt mondta: a ház felújításra szorul, szándék és elhatározás van a színház részéről, hogy tavaszra ez elkészüljön. 

A napokban ismét ki­mentünk, hogy megnézzük, elkezdődtek-e már a felújítási munkálatok, de erre utaló jeleket sajnos nem láttunk.

A Nemzetire hagyta

Gobbi 1988. július 13-i halála előtt úgy végrendelkezett, hogy a vagyonát – tekintve, hogy nem volt családja – a színházi szakmára hagyja.

A budapesti Orsó utcai ingatlanja árából alapított egy művészeti elismerést, az Aase-díjat, amelyet a legjobb színházi epizódszereplőknek ítéltek oda, a maradék pénzét színészek segélyezésére fordították.

A visegrádi nyaralót, az úgynevezett Patkó-villát pedig a hazai színházi szakmának adományozta, hogy alkotóház legyen belőle.

Felhívtuk a Pesti Ma­gyar Színházat, hogy mikor kezdenek a munkások, azonban meglepő választ kaptunk: 

– Színházunk kezdeményezte, hogy vegye át az üzemeltetést a Nemzeti Színház, amire tulajdonképpen hagyta az ingatlant Gobbi Hilda – mondja a Pesti Magyar sajtósa. – Azért volt erre szükség, mert ők egészen más léptékű büdzsével dolgoznak, mint egy kis színház, nekik lesz pénzük arra, hogy karbantartsák. 

A Nemzeti Színház sajtóosztályát három napon át kerestük.  A teátrum kommunikátorai kérdésünkre, hogy ki felel Gobbi Hilda örökségének megőrzéséért, mindössze annyit válaszoltak: 

„Folynak az ügyben a tárgyalások. A végeredményről majd beszámolunk.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.