Celeb

Idén az egyetlen lesz a 2016. koncert

ozs

Létrehozva: 2016.10.19.

Pályafutásuk 2016. koncertjére készülnek szombaton a Neoton Família Sztárjai. Tizenegy éve zenélnek ebben a felállásban a csapat tagjai, akik el­távozott zenésztársaik iránti kegyeletből változtattak némiképp a nevükön.

– A koncert címe Neoton Mara­thon, mert végeláthatatlanul sorjáznak majd a legnagyobb slágerek, az örökérvényű Neoton-slágerek – csapott a téma közepébe Csepregi Éva, a legendás együttes frontasszonya.

– Idén mind­össze ezen al­kalommal le­szünk élőben hallhatók ebben a felállásban. A jeles alkalomból minden eddiginél nagyobb show-műsorral körítjük a fellépést. Mö­génk áll egy komplett szimfonikus zenekar, egy fantasztikus vokálcsapat és olyan látványvilággal készülünk, ami mindörökké emlékezetessé teszi majd ezt a koncertet – magyarázta Csepregi Éva, aki lapunk kérdésére azt is elmagyarázta, hogy miért Neoton Família Sztárjai név alatt öregbítik az ikonikus magyar popbanda hírnevét.

– Tizenegy éve, hogy így vagyunk együtt ezzel a csapattal. A tulajdonképpeni nép­stadionbeli koncertünk után lett ez egy összeforrt társaság, a Neoton Família Sztárjai. A korábbi tagokkal semmiféle harag nincs a háttérben, ezt a megkülönböztető jelzést elsősorban a zenekarunk alapítója, Jakab György iránti kegyeletből tesszük oda, mivel ő már nem lehet velünk. Pásztor Laci ugye abbahagyta a zenélést, ő csak kívülről, illetve a Magneotonból drukkol nekünk. Aztán Juhász Marika is sajnos eltávozott közülünk. Gyakorlatilag ez az oka, hogy ezen a néven koncertezünk. Egyébként gyakorlatilag a frontunk a régi: ezúttal is Végvári Ádám és Baracs János mellett a dobos fiammal, Heatlie Dáviddal, valamint Lukács Andreával és Lukács Lászlóval kiegészülve lépünk színpadra – árulta el Csepregi Éva.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481508
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók