Celeb

Hűvösvölgyi Ildikót a főiskoláról vitték Beszterce ostromára

A. T.

Létrehozva: 2018.02.18.

Zsurzs Éva rendező hihetetlen profizmussal nyúlt a magyar irodalom klasszikusaihoz. Nem történt ez másként 1976-ban sem a Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma című regényéből készült négyrészes filmsorozat esetében sem. Zsurzs nem tért el a jól bevált recepttől, ezúttal is olyan emberekkel vette körül magát, akik szakértelmében maximálisan megbízott, a világítótól kezdve a színészekig. 

Apolka szerepét a friss diplomás Hűvösvölgyi Ildikóra bízta, míg Pongrácz István bőrébe a kor egyik legnagyobb színművészét, Bessenyei Ferencet bújtatta, de a stáblista rajtuk kívül is pazar volt: Körmendi János, Zenthe Ferenc, Inke László, Láng József, Rátonyi Róbert és Lukács Sándor gondoskodott arról, hogy a papírra vetett gondolatok a filmvásznon életre keljenek. 

– 1976 volt a csúcspont az életemben. Akkor szerződtem a Madách Színházba, forgattuk a sorozatot, és abban az évben mentem férjhez is – kezdi az emlékezést Hűvösvölgyi Ildikó. – A legtöbb jelenetet Kőszegen rögzítettük, de jártunk a szlovákiai Krasznahorka várában is. Oda nem mehettünk be, így csak külső felvételeket készíthettünk. Rengeteg időt töltöttem a sminkszobában, számos haj- és ruhakölteményt viseltem, mire elkészültem a jelenetekhez, és amikor végeztünk azokkal, már olyan fáradt voltam, hogy örültem, hogy lefeküdhettem aludni. Az esti bulikból ezért én kimaradtam. Nagyon kiváltságos hely­zetben voltam, mivel alig voltak női szerepek, dédelgettek, vigyáztak rám a kollégák.

Az ifjú Miroszlávot Lukács Sán­dor alakította. A színész szintén jó szívvel emlékszik a forgatásokra. Amikor múltidézésre kértük, azonnal az alábbi két sztori jutott az eszébe.

– A legkedvesebb emlékem az, amikor Inke Laci születésnapját ünnepelte a stáb. Meghívott minket egy kellemes étterembe, sokat beszélgettünk, Bessenyei Feri pedig hajna­lig énekelt. Sosem felejtem el. 

A másik történet egy jelenet rögzítéséhez kapcsolódik.

– Ungváry Lacival egy szőlőben forgattunk. Hosszas beállítás után elindultunk egymás felé, találkoznunk kellett volna, de ő eltévedt a szőlőben. Végül turistajelekkel jelölték ki neki az útvonalat, hogy sikerüljön a találkapontra érnie – mesélte Lukács. 

Pongrácz gróf, a magyar Don Quijote

Pongrácz István gróf háborúzik Forget őrnaggyal. A háború szünetében bált rendeznek, de szükség van várúrnőre is. A gazdag gróf ezért egy cirkusztól megvásárolja Estellát. A történet másik szálán az árva Apolka története rajzolódik ki, aki nagybátyjai között ingázik. A gróf börtönbe csukatja az ifjú Behenczyt, de Estella megszökteti, és Besztercebányára menekülnek. A gróf Estellát akarja, Apolka pedig a megtalált szerelméért küzd, miközben a város hadba borul…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt