Celeb

Horváth Charlie: Én gondozom Cserháti Zsuzsa sírját

uv

Létrehozva: 2019.04.23.

<p>Horváth Charlie állítja, ő az egyetlen, aki Cserháti Zsuzsa elkorhadt fejfáját időről időre visszaszúrja a földbe, és az elhanyagolt nyughelyet megszabadítja a gaztól. A Borson keresztül üzent azoknak, akik színpadra viszik az életét.</p>

Ko­ra egyik legmeghatározóbb énekesnője volt Cserháti Zsuzsa, akit egykoron Szécsi Pál húga, Szécsi Kati fedezett fel, egy balatoni bárban énekelve. Mindenki elismerte a fiatal, dögös, szőke énekesnő tehetségét, mégsem támogatta senki, és csak tizenöt év számkivetettség után került az őt megillető helyre, a kor legnagyobb, legelismertebb művészei közé. Tragikus sorsa azonban máig érdekli az embe­reket, köztük Horányi Julit is, aki megannyi utánajárás és kutatómunka után két színész – Märcz Fruzsina és Ágoston Péter – közreműködésével, Dénes Viktor rendezésében a napokban az Orfeum színpadára vitte a Cserháti élete és dalai ihlette vacsoraszínházi előadást. 

– Kislánykorom óta nagy Cserháti-rajongó vagyok. Egyetlenegyszer, 2002-ben, Esztergomban, az utolsó koncertjén találkoztam vele. Váltottunk pár szót az öltözőjében, de feltűnt, mennyire zárkózott. Nagyon furcsa volt, és nem értettem azt a hihetetlen különbözőséget a dalaiból áradó személyiség és az akkor megismert nő között. Mély nyomot hagyott bennem, és jó pár éve érett bennem a gondolat, hogy megmutassam az embereknek, emögött a fantasztikus tehetség mögött milyen szomorú sors áll – mesélt a Borsnak a darab születéséről Juli.

A X-Faktorból ismert énekesnő  saját ötlettől vezérelve, hófehér szerelésben, Cserháti legendás vörös rózsájával a nyakában, platinaszőke fürtökkel a legismertebb slágereket énekeli, miközben a színészek elbeszélik az elhunyt művésznő életének szomorú eseményeit. 

A produkcióban Juliék megjelenítik az énekesnő fiát, Szirtes Krisztiánt, Bradányi Iván szöveg­írót és Horváth Charlie-t, Cserháti egyik legjobb barátját is. 

A Bors először az énekesnő fiát tárcsázta, hogy megkérdezzük, mit szól az előadáshoz, de nem értük el. Horváth Charlie ellenben kendőzetlen őszinteséggel kifejtette a véleményét az esttel kapcsolatban. A várt, egyetértő fogadtatás helyett azonban kemény és elgondolkodtató szavakat hallottunk.

 – Romokban hever a sírja. Szégyen és gyalázat – csattant fel a rekedtes hangú énekes, amikor kiejtettük az énekesnő nevét. – Őszintén mondom, felejtsük el ezt a Cserháti-történetet úgy, ahogy van! Gondolkodjanak el az őt előadó énekesek, színészek, és menjenek ki a sírjához azok az embe­rek, akik most már több mint tíz éve Cserháti Zsuzsából pénzt keresnek – legyen az 40 vagy 400 ezer forint. Három méterre az én Katikámtól nyugszik, és senki nem gondozza a sírját, csak én. Elrohadt és kidőlt a fejfája, amit mindig én szúrok vissza a helyére, és én vágom le a bokrokat is körülötte. Mennek az emlékkoncertek 2002 óta, jönnek a bevételek, de hogy romokban a nyughelye, azon senki nem gondolkodik – bosszankodott a zenész, akinek az, hogy őt is bevonták a darabba, kicsit sem melengette meg a szívét.

– Abszolút nem érdekel, hogy engem színpadra visznek. Ugyanis se Cserháti Zsuzsát, se engem nem fognak tudni eljátszani. Lehetetlen – mondta Charlie.  

Őrzik az emlékét

A Bors az előadás után megszólaltatta az Orfeum programigazgatóját is, aki nagyon bánja, hogy Cserháti idejében még nem volt Pesti Mulató.

– Nem ismertem személyesen, de mindig is az egyik legkedvesebb előadó marad számomra, és ha lett volna akkoriban Orfeum, és én vagyok az élén, biztos, hogy Cserháti Zsuzsa a színpadomon áll. Bánom, hogy soha nem lépett itt fel, és legalább az emlékestekkel próbáljuk életben tartani a csodáját – tette hozzá Sziklai Ildikó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel