Celeb

Horror a forgatáson: Lefejezte a helikopter a színészt és a gyerkőcöt is

Bors

Létrehozva: 2016.08.20.

<p>Sajnos vannak a filmtörténelemnek olyan alkotásai, amikre nem feltétlenül maga a mozi miatt emlékszünk, sokkal inkább egy-egy forgatáson történt - néha halálos - baleset miatt.</p>

Brandon Lee - A holló

Talán az egyik leghírhedtebb baleset Bruce Lee fiának, Brandon Lee-nek a halálához fűződik: a színész az 1994-es A holló című film forgatáson vesztette életét. Színésztársa, a Funboy-t alakító Michael Massee egy rosszul hatástalanított Magnummal lőtte hasba. Massee-t annyira megrázta az eset, hogy egy darabig vissza is vonult a színészettől.

Vic Morrow - Twilight Zone: A film

Az 1982-es mozi forgatása során történt a filmtörténelem egyik legbrutálisabb balesete: az 53 éves Vic Morrow-nak a jelenet szerint két (hat- illetve hétéves) kisgyereket kellett volna oltalmaznia a háború sújtotta Vietnamban, ám egy technikai hibának köszönhetően a jelenetben használt helikopter lezuhant, lefejezve nem csak Morrow-t, de az egyik gyermeket is. A másik gyermek ugyancsak életét vesztette: őt agyonnyomta a jármű.

A jelenetet végül kihagyták a filmből, ám az interneten számos helyen fellelhetőek a felvett nyersanyagok.

Isla Fisher - Szemfényvesztők

A 2013-as bűvészmozi egyik főszereplője kis híján otthagyta a fogát az egyik jelenet forgatása közben: Isla karaktere ugyanis egy veszélyes, víz alatti szabadulószámot mutatott be, ám nem tudta kinyitni a kellélbilincseket időben, így három percig volt levegő nélkül.

Két súlyos baleset Milla Jovovich filmjében

Két brutális baleset is nehezítette a Jovovich főszereplésével készülő Resident Evil: The Final Chapter forgatását. 2015. szeptemberében Olivia Jackson egy mondhatni hétköznapi mutatvány közben sérült meg, és csapódott bele motorral egy kamerát mozgató robotkarba. A kaszkadőrnő végül túlélte a balesetet, ám egyik karját amputálni kellett - karrierjének így minden bizonnyal búcsút mondhat.

Ugyanezen film forgatása közben hunyt el Ricardo Cornelius is: a 34 éves stábtagot egy elszabadult Humvee gázolta el december elején.

További emlékezetes esetek

Az XXX című akciófilm forgatása közben Vin Diesel kaszkadőre, Harry L. O’Connor vesztette életét. A jelenetet, ami végzett vele, benne is hagyták a filmben - ezzel is tisztelegvén a munkásságának. A sötét lovag forgatása során az egyik kameraman, Conway Wickliffe halt meg, miután kocsija egy fának csapódott, míg Daniel Radcliffe dublőre, David Holmes a Harry Potter és a Halál ereklyéi első részének forgatásán szerzett súlyos sérülést, melynek köszönhetően egy életre lebénult. A Feláldozhatók 2 szintén egy kaszkadőr életét követelte, egy másik pedig súlyosan megsérült egy félresikerült robbantásnak köszönhetően.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141550_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt