Celeb

Hoppá! Karda Bea újra férjhez megy

Bors

Létrehozva: 2016.01.04.

Som Lajos fecsegte ki, hogy exneje, Karda Beáta új párjával hivatalossá teszi 8 éve tartó kapcsolatát.

Som Lajos, a Piramis egykori basszusgitárosa a Ripostnak elárulta, hogy hamarosan változás áll be egykori felesége, Karda Bea magánéletében.

– Az ünnepek alkalmával lehetőségünk nyílt az exnejemmel bensőséges beszélgetésekre. Mivel komoly konfliktus van közte és a lányunk között, próbáltam helyreállítani a családi békét, nem sok sikerrel. Ellenben szóba került egy igencsak fontos téma. Meg akarják erősíteni a kapcsolatukat a párjával, akivel nyolc éve együtt vannak – árulta el a portálnak Som, aki boldog, hogy az énekesnő végre szorosabbra fűzi a szálakat szerelmével.

Karda Bea és Laci egyébként eddigi kapcsolatuk során már négyszer szakítottak, ám most a legnagyobb harmóniában élnek.

– Én leszek az exfeleségem tanúja. Nagyon örülök, hogy ennyi idő után végre sort kerítenek az esküvőre. – mondta lelkesen a zenész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel