Hoppá! Caramel még az idén megnősül

Caramel menyasszonya, a csupán húszéves Szilvi nemrég még az iskolapadot koptatta, most pedig kiválóan helyt áll egy gyönyörű kislány édesanyjaként.
Caramel menyasszonya, a csupán húszéves Szilvi nemrég még az iskolapadot koptatta, most pedig kiválóan helyt áll egy gyönyörű kislány édesanyjaként.

Szilvi fantasztikus édesanya. Fiatal kora ellenére tökéletesen gondoskodik Szofiról. Tisztelem és felnézek rá – áradozott párjáról az egykori Megasztár, aki már az első találkozás után érezte: megtalálta a lányt, akivel majd családot alapít.

Caramel megérzése bejött, hiszen mára boldog édesapa. Négy hónapos kislánya bűbájos, és az énekes legnagyobb örömére, úgy tűnik, a zene sem hagyja hidegen a csöppséget:

– Szofi rájött, hogy nem csak akkor van hangja, ha sír. Napi tíz órában próbálgatja a kis hangszálait. Sikoltozik és kiabál, mindezt sokszor zenére – mesélte a büszke apuka, aki üzent a Bors olvasóinak: bátran vállaljanak gyermeket, mert sokkal jobb szülőnek lenni, mint ahogy azt képzelte!

Az apaság mellett, a nagy nap is közeleg a Voice egykori mentora életében, hiszen komoly elhatározásra jutott, és pár hete megkérte szerelme kezét.

– Még az idén szeretném elvenni Szilvit. Nyári vagy őszi, nagy esküvőt tervezünk, de még nagyon az elején tartunk a szervezésnek – osztotta meg a Borssal terveit az énekes, aki áprilisban tanárként mutatkozik be Az ének iskolájában, miközben legújabb lemezén és élete első musicaljén dolgozik.