Celeb

Hisztéria: nyolc testőr őrizte Kis Grofót

T. T.

Létrehozva: 2015.09.14.

Szombat este hat óra magasságában nem csak az Újpest–Fradi meccsre váró drukkerek lepték el a budapesti nyolcadik kerület határán álló Groupama Aréna parkolóját, hanem több száz szórakozni vágyó városlakó, aki a Mulatós Fesztivál színes programjára érkezett.

A vidéki falunapokat megidéző fesztivál három sátra közül a legnagyobban adott koncertet a műfaj egyelőre koronázatlan királya: Kis Grofó. A helyszín már a buli kezdete előtt zsúfolásig megtelt, és amint felcsendült az énekes legutóbbi slágere, a Bulibáró első taktusa, a tömeg szinte egy emberként élte át az eksztázis élményét.

Idősek, fiatalok és gyerekek egyaránt a magasba tartották a legújabb, csúcstechnológiájú mobilkészüléküket, hogy minden pillanatát megörökíthessék a mulatós király show-jának. Fülsüketítő sikolyok, teli torokból éneklő közönség – no és persze több száz szelfi is készült, igazolva a buli hatalmasságát. A rövid műsor alatt kétszer is felcsendült az oly sokat vitatott gyöngyszem, a Mert a nézését meg a járását című giga­sláger is.

Kis Grofó azonban olyan hirtelenséggel hagyta abba a bulit, ahogy elkezdte: másik fellépésre hivatkozva, alig fél óra után elbúcsúzott rajongóitól, és nyolc biztonsági ember kíséretében beszállt a sátor hátsó bejáratához állított fekete luxus­autójába. A Borsnak is alig sikerült a sztár közelébe férkőzni:

– Nem tudom, hányszor énekeltem már a Nézését meg a járását, de már több száznál tarthatok – mondta elégedetten Grofó, aki mellől egy pillanatra sem mozdult menedzsere, aki sietésre ösztökélte az énekest. A sátor pillanatok alatt kiürült, és csak az autó után integető, csalódott rajongók maradtak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt