Hihetetlen mit művelnek a karácsonyfával Ságiék

Hihetetlen mit művelnek a karácsonyfával Ságiék

Sági Szilárd
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 14. 10:45
N. G.

Sági Szilárd ikerfiai, Szilárd és Szabolcs január harmadikán lesznek kétévesek. A halmozott ünnepek azonban már most nagy fejtörést okoznak a szülőknek, hiszen nemcsak kreativitást, de komoly szervezést is igényelnek. 

– Nagyon készülünk a karácsonyra, bár már a Mikulás is egy csoda volt. Most éppen megy a lázas ajándékgyártás, aztán majd a két ünnep között talán lesz időnk kitalálni, hogy mi és hogy legyen január 3-án – mesélte a gasztroblogger.

– Annyit tudok egyelôre, hogy átvariáltuk az ajándékokat, Szilvi beosztotta, hogy mit kapnak karácsonyra, mit tartsunk meg szülinapra. A rajzasztalt megkapják 24-én, hogy már azon lehessen készíteni a mézeskalácsot. Ez lesz az első karácsony, amit már ők is értenek. Tavaly még csak nekünk volt ünnep Szilvivel, idén viszont a Télapót igazán komolyan vették, nagyon aranyosak voltak. Ha csak kimegyünk az utcára, és látják, hogy valahol ég a lámpa, azonnal lázba jönnek.

– Próbálunk sorban haladni, mert idén sok a változás. Épp azon tanakodunk, hogy mi legyen a fával, hiszen pont miattuk tavaly is fellógattuk a plafonra, most viszont már tologatnak tárgyakat, hogy elérjék. Emiatt  ugyan plafonig fog érni a fánk, hiszen ott kezdődik, de maga a fenyő pici lesz, hogy ne érjék el – magyarázta izgatottan Szilárd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.