Celeb

Hiába vonta be Berkit is, leállt Gesztesi filmje

Bors

Létrehozva: 2016.08.17.

A legnépszerűbb magyar színészeknek osztott szerepet, még Berki Krisztiánt is meghívta, aki lázasan gyakorolt is, aztán most hirtelen leállt Gesztesi Károly filmjének a forgatása.

Bár hatalmas felhajtással, a legnagyobb magyar színészek közreműködésével, a világhírű Piroch Gábor kaszkadőr felügyeletével kezdődtek el Gesztesi Károly Bujtor István emlékfilmjének előkészületei, nagyon úgy fest, a színész-rendező mozija egyelőre csak álom marad.

A Bors ugyanis megtudta: már hónapok óta áll a forgatás, s benne ötszázmillió forintnál is nagyobb összeg, amit Gesztesi szponzoroktól és a saját pénze befektetéséből szedett össze. Pedig tavasszal még beleshettünk a kulisszák mögé, akkor éppen Berki Krisztián jeleneteit forgatták, akinek – egy kevés szöveggel – erőembert kellett volna alakítania.

Hogy mégsem lesz a nagyszabású tervekből semmi, már pár hónapja is lehetett sejteni, amikor Gesztesit vezető operatőre, Gulyás Buda egyszerűen otthagyta, elment egy másik filmet leforgatni.

– Ez a film is elkészül majd, de most egy sokkal nagyobb dologban vagyok benne Andy Vajnával, de erről még nem beszélhetek. Addig az én filmemet elnapoljuk – fogalmazott szűkszavúan kérdésünkre Gesztesi Károly.

Így azonban nemcsak Gesztesi, hanem sok magyar színész is film nélkül maradt. Stohl András, Kern András és Fenyő Iván állítólag már igent mondott, Gesztesi Ernyei Bélával is egyezkedett, Pokorny Lia, Száraz Dénes és Kiss Ramóna neve is felmerült a mozi kapcsán. Gesztesi producere, rendezője és az egyik főszereplője is lett volna a mozinak.

A Bujtor István-emlékfilm a Balaton-felvidéken játszódott volna, nyomozást, humort és bunyót is ígért Gesztesi, aki jövő tavasszal már a mozikban látta volna viszont a filmjét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora