Celeb

Hiába kér ausztrál állampolgárságot Russell Crowe

Bors

Létrehozva: 2015.03.25.

Russell Crowe-t úgy tartják számon, mint Ausztrália legnagyobb kulturális exportját. Az új-zélandi születésű színész is Ausztráliát tartja otthonának, ennek ellenére már kétszer elutasították állampolgársági kérelmét.

– Benne vagyok Ausztrália ötven nemzeti kincsében. Bélyeget adtak ki a képmásommal. Egyedüliként, mint nem helyi születésű, ja, bocsánat, kivéve II. Erzsébet, brit uralkodót. Így nem igazán értem, miért nem kaphatom meg az útlevelet – értetlenkedett az 50 esztendős világsztár, akiért egyébként a két ország háborút vív, ki hívhatja őt a „mi Russunknak”.

Crowe négyesztendős volt, amikor szülei 1968-ban Ausztráliába emigráltak.

– Először 2001-ben adtam be a kérelmet, de elutasították, mint ahogyan később is. A probléma onnan ered, hogy teljesen mindegy, mióta vagy az országban, egyhuzamban legalább 12 hónapot ott kell töltened. A forgatások miatt azonban én ezt nem tehettem meg, így a bevándorlási törvények alapján jogosan utasítottak el – nyilatkozta a Gladiátor sztárja.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132624_auto_resized.jpg
origo.hu

Az 54 éves Heather Graham ruhája semmit nem bíz a képzeletre - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713303016
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135238_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713303016
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez