Celeb

Hiába fizet 1 milliót a feljelentőiknek, eddig csak növelte ellenségei számát Schobert

F. Zs.

Létrehozva: 2017.02.21.

Ilyen még nem volt: Schobert Norbi kéri híveit, hogy segítse- nek eltüntetni egy őt bíráló Facebook- csoportot. Mindezt nem kéri ingyen. De egyetlen nap alatt 1500 új ellenséget szerzett magának…

Jelen pillanatban úgy tűnik, két részre szakadt az ország. Norbi 1 milliós felhívására ugyanis tömegek jelentkeztek, akik feljelentették a családot csípős humorral kritizáló Facebook-oldalt. 

A másik oldalon viszont sokkal népszerűbb lett a szóban forgó kritikus közösségi oldal. „A nagy Norbiréka biznisz” egyik adminisztrátora szerint ők a megcáfolhatatlan hazugságokra hívják fel a figyelmet, sosem bántanának gyerekeket, így Norbi sarjait sem. 

– A csoport 2014-ben jött létre, egy páran összeálltunk röhögni – mondta a névtelenséget kérő adminisztrátor, egy háromgyerekes édesanya, akinek – mint mondja – személy szerint nincs baja Norbiékkal, azzal van baj, amiket állítanak. – Jelenleg olyan emberek a tagok, akik felismerték, hogy milyen hazugságokkal hülyítik Norbiék azokat az embereket, akik hisznek bennük. A csoportban nem pletykálunk, hanem érvelünk. Norbi állítása, miszerint állandóan szidjuk a gyerekeit, valótlan. Mindig vigyáztunk arra, hogy ne bántsa senki őket, ha elvétve volt is rájuk utalás, azokat a hozzászólásokat töröltük – mondja az önkéntes adminisztrátor, majd hozzáteszi: – Még nem lett tiltva a csoportunk, úgyhogy nem ért célt az egymillióért felbérelt jelentők hadserege. Viszont egy nap alatt 1500 ember csatlakozott hozzánk!

Több kérdést is elküldtünk Schobert Norbinak. Kíváncsiak voltunk, mit gondol most az ügyről, vagy hogy például hogyan választja ki az ötven jutalmazottat a feljelentők közül, de nem szeretett volna nyilatkozni. Ehelyett azt üzente: „Most és mindig a saját és más gyerekeinek a védelme a legfontosabb számomra.” 

Extra bevétel, extra adózás lesz 

Nem is olyan egyszerű dolog vásárlási utalványt osztani, hiszen adózni kell utána. – A kiosztott ötven darab húszezer forintos vásárlási utalvány a cég adózási szempontjából árbevételt növelő tényező – mondja a lapunknak egy névtelenséget kérő adószakértő. – A delikvens árut kap érte, mindegy, hogy pénzzel fizet, vagy az említett utalványokkal. A bevételnek társasági adó vonzata van, ennek a bevallásban szerepelnie kell majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713301509
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713301509
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez