Celeb

Hevesi Tamás: Kriszta életem legjobb döntése

Fái

Létrehozva: 2016.06.07.

Hevesi Tamás a világ egyik legszebb lányával duettezett kilenc hétig, mégis attól volt a legboldogabb, hogy a felesége ott volt a döntőn.

Bekerültek a döntőbe, de nem nyerték meg A Nagy Duettet. Ennek ellenére Hevesi Tamás elégedett a teljesítményükkel.

– Eszméletlenül örülök, hogy Edina lett a duettpartnerem. Hihetetlenül jó mester és tanítvány kapcsolat alakult ki köztünk. Teljesen egy hullámhosszon voltunk. Soha egy hangos szó, vita nem volt köztünk, hallgatott rám mindenben. Edina amellett, hogy csodaszép, vagány, bevállalós lány is. Nem volt olyan ötlet, amire nemet mondott volna. Nagyon összebarátkoztunk, sokat nevettünk a próbák alatt.

Senki sem csodálkozott volna azon, ha Tamás kicsit beleszeret Edinába, akit a világ második legszebb lányának választottak. De ő rutinos róka, ezen csak mosolyog. Pontosan tudja, hogy kell viszonyulni a fiatal lányokhoz, tudja kezelni őket.

Nem bulizott Pachmann

A Nagy Duett utáni stábbuliból az elsők között távozott Pachmann Péter, aki örömmámorban úszva ugrott otthon párja nyakába.

– Édes kötelezettségem volt a hétfő hajnali Mokka, ezért nem sokáig maradtam a műsor utáni bulin. Nem kértem pihenőnapokat, rögtön folytatom a munkát, tíz nap múlva megyek szabadságra, hogy kifújjam egy kicsit a gőzt. Elutazom a családommal, már nagyon várom! Életem legemlékezetesebb kihívása volt ez a műsor, néha még én is meglepődtem magamon, hogy miket lehet kihozni belőlem! – mesélte boldogan Pachmann, aki nem fogja elengedni partnernője, Péter-Szabó Szilvi kezét.

– Olyan barátias kapcsolat alakult ki, hogy nem kérdés, a jövőben keresni fogjuk-e egymás társaságát. Ha megszületik Szilviék kisbabája, elmegyünk babanézőbe.

– Igen, először van itt – mondta csillogó szemmel Tamás. – Azt ígérte, ha bejutok a döntőbe, eljön. Örülök, hogy itt van. Kriszta gyerekkori kedvence Billy Idol, nagyon örül, hogy ezt a dalt kaptuk. Ezért is maximálisan mindent beleadtam. Nagyon sokat számított, hogy itt van. A feleségem egyetemeken tanít, elfoglalt, de az ígéretét betartotta, eljött. Nagyon szeretjük egymást. És ez nem „puncsolás”. Ő volt életem legjobb döntése.

A döntőben Tamás a Hair betétdalát énekelte Edinával, azt a dalt, amit előtte Pachmann Péter. A zsűri le is szedte a tíz körméről, mert nem tudta a szöveget. 

– Három dalt kellett megtanulni, és ez egy olyan őrült tempójú dal, annyira pontosnak kell lenni, hogyha egy szó nem jut eszedbe, képtelen vagy újra felvenni a fonalat. Egyébént belebakiztam, rengeteg dologra kellett egyszerre figyelni, de ennek nincs jelentősége a végeredményt tekintve. Fantasztikus dolog, hogy kilenc hétig megmutathattuk magunkat, azzal nyertesek vagyunk, hogy a döntőben is énekelhettünk – mondta.    

Veszélyben volt Sramek produkciója

Meghatóra sikeredett Peter és Keleti Andi produkciója. Olyannyira, hogy az énekes, míg a zsűritagok elmondták a véleményüket, nem tudta visszatartani a könnyeit.

– Boldog voltam, hogy elénekelhettem a Magyarország című dalt. Nagyon izgultam. Ezzel szerettem volna megköszönni Magyarországnak, hogy itt lehetek. Az első próbán végigsírtam a dalt. Képtelen voltam énekelni. Féltem, hogy az élő adásban is megismétlődik. Gondoljanak bele, van egy ország, ami engem befogadott. Magyarország nekem mindent jelent – mondta. Peter a szülőhazáját, Szlovákiát is szereti. De azt, hogy énekelhet, a magyaroknak köszönheti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083974_auto_resized.png
origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090305_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel