Celeb

Hegyi Barbara: Ott voltam Páger Antal utolsó filmkockáinál

Fái

Létrehozva: 2019.02.14.

<p>Egy díj, ami nem csak óriási megtiszteltetés, de édes-fájó emlékeket is felszínre hoz. Hegyi Barbara első filmje a legenda, Páger Antal utolsó munkája lett.</p>

A Vígszínház színésznőjének ítélték idén a Páger Antal-díjat, a harminchárom éve elhunyt színészlegenda, vagy ahogy mindenki hívta, Téni bácsi arany pecsétgyűrűjének pontos mását.  Egy ilyen szakmai elismerés nem csak megtisztelő, de Barbara esetében különleges emlékeket is ébreszt. A színésznő szinte még gyereklányként forgatott együtt Págerrel az El­veszett paradicsom című filmben, amely befejezetlen maradt. Páger Antal a forgatás közben elhunyt.

– Nagyon nagy megtiszteltetés ez a díj – mondta el a Borsnak Hegyi Barbara. – Amikor huszonegy évesen ott lábatlankodtam Téni bácsi és Cserhalmi György mellett, még nem gondoltam volna, hogy velem ez megtörténik. Akkor az foglalkoztatott, hogy a hangom miatt piszkáltak, azt mondták, emiatt nem vagyok alkalmas a pályára. Színpadképtelen, milyen hang ez – állították.

Barbara sajátos, rekedtes orgánuma ma már a védjegye, de pályakezdőként még mesterei sem mind hittek benne. Sok átzokogott éjszaka után, Bagó Gizella hangképző tanár nyugtatta meg, és a mai napig segíti őt.

– Ő hozott nyugalmat az életembe, különben az egész egy frász volt, csak hogy elfogadjanak. Azért engedtek el a forgatásra is, hogy talán megszokják a hangom – emlékezett a színésznő.

Pedig a színművészeti első két évében senkit nem engednek dolgozni, Barbara pedig másod­éves volt, amikor a rendező, Mi­hályfi Imre rábízta Mira szerepét Sarkadi Imre művében. A film egyik főszerepét, Zoltán apját Páger Antal alakította. Az akkor 87 éves művész abban az idôben még rendszeresen játszott, semmi nem utalt arra, hogy beteg. Mielőtt befejeződött a forgatás, 1986. december 14-én Páger az esti előadására készült. Ebéd után hő­emelkedésre panaszkodott, feleségének is szólt, hogy nincs jól. A gyógyszer nem használt, a láza felszökött. Mentővel vitték a Kútvölgyi kórházba, de egy óra múlva halott volt. Utolsó filmjéből még több jelenete hátra volt, így az Elveszett paradicsom sorsa bizonytalanná vált. Végül úgy fejezték be, hogy Barbara beszélt hozzá, de már csak a kamera nézett vissza a színésznőre.

– Kapsz egy ilyen lehetőséget, ami óriási felelősség, és nagy teher, de mégis hatalmas öröm és szerencse, és a közepén egyszer csak ez megszűnik, és úgy néz ki, nem lesz belőle semmi. Aztán Mihályfi Imre és a televízió úgy döntött, az nem lehet, hogy Téni bácsi utolsó munkája ne kerüljön a közönség elé. Ezért aztán mint töredék maradt meg, így ő is tovább él. Ott voltam élete utolsó filmkockáinál, szinte még gyerekként vele dolgozhattam, és ez csodálatos élmény.

Hat évvel ezelőtt Páger utolsó filmjének másik sztárja, Cserhalmi György vehette át a Páger Antal-díjat. Akkor a nemzet színésze elmondta: a tragikus végű forgatás utolsó monológját az ég felé fordulva, Téni bácsinak mondta el.

Dél-Amerikába emigrált

Páger Antalt fiatalon a zene és a festészet érdekelte, amit apja nem pártolt. Műkedvelő előadásokkal kezdte a színészi pályát, az első világháború után vidéki színházakban játszott, majd felkerült Pestre, a Vígszínházhoz szerződött. Hamar vezető színész lett, vagy száz filmben forgatott, a Hattyúdal, a Pacsirta vagy a Mici néni két élete máig emlékezetes szerepe. A második világháború után jobboldali nézeteiért antiszemitának kiáltották ki, filmjei tiltólistára kerültek, ő maga pedig Argentínába emigrált. Kormányengedéllyel, 1956-ban tért vissza, rehabilitálták, és tovább dolgozhatott. Élete végéig a Vígszínház tagja maradt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142667_auto_resized.jpg
origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142619_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók