Celeb

Hazatért: pénzért kényeztet párokat VV Fanni Budapesten

Bors

Létrehozva: 2016.06.21.

<p>Az osztrák meló csak kitérő volt: VV Fanni a magyar fővárosban árulja „szeretetét”. A Bors kifaggatta: aktus nincs, de minden más jöhet. Akár a vendég barátnője is.</p>

A Bors elsőként írt róla, hogy néhány napja egy Bécs melletti kuplerájban látták „dolgozni” VV Fannit. Az egykori valóságshow-hős fényképekkel, óránként negyvenezerért kínálta magát, de kollégái szerint nem találta meg a számításait, így elszelelt. Cikkünk megjelenése után törölték is az „étlapról” a bájos lányt.

Új remény a nap alatt az erre ácsingózó férfiaknak: VV Fanni hirdetése egy magyar portálon is fenn van, és úgy tűnik, Kíra néven már itthon is aktívan keresi a „szerelmet” az egykori villalakó. Szolgáltatásain túl számos egyéb érdekes információt megtalálhatunk róla, többek között azt, amit már a VV-s adatlapján is feltüntetett: Skorpió jegyben született és szereti az olasz kajákat.

Az is kiderült, Fanni mindennap dolgozik, a déli óráktól késő estig általában tudja fogadni a vendégeit. Szolgáltatásai között számos masszázstípust megtalálhatunk, de hogy mi minden mást és mennyiért, az csak akkor derült ki, amikor felhívtuk őt a megadott számon. Kíra előre jelezte, hétfőn valószínűleg csak este 9 után ér rá.

– Egy-, másfél vagy akár kétórás programom van, amely tartalmaz egy finom teljes testes masszázst, egy finom kényeztetést, ami történhet ajakkal vagy kézzel, és van benne kölcsönösség is. Egy óra huszonötezer, másfél pedig harminc­ezer forint – mondta rutinosan a hangja alapján is Fanninak tűnő lány, aki kérdésünkre hozzátette: két óra harminc­ötezer.

– Hát az nincs, nincs na­gyon, de olyan maradandó élmény lesz, hogy nem is kell – válaszolta pajkosan nevetve arra a kérdésünkre: aktust vállal-e?

– És ha többen vagyunk? – igyekeztünk kicsalogatni a nyulat a bokorból.

– Egyszerre több embert nem vállalok.

– Gondolom, lányt sem…

– Lányt? Lányt persze, igen. Hogyha párban jöttök, igen, viszont akkor az ár duplázódik – mondta határozottan, majd azzal búcsúztunk, késő este újra hívjuk.

Addig azonban nem vártunk, hiszen egy fontos kérdés tisztázatlan maradt: ki is ő valójában?

– Elfelejtettem: nem te vagy Fanni a VV-ből? – szegeztük neki az eldöntendő kérdést, majd vártunk.

– Ööö, egyéb ilyen kérdésekkel fognak még bombázni egyébként? – kérdezett vissza. – És ha az lennék, számítana? Ha az lennék, sem lenne dicsőség. Nem? – hajtogatta, majd igyekezett érvekkel lezárni a kérdéseket. – Nem, egyébként nem. Ha Angelina Jolie lennék is, eljönnél hozzám, nem? Na látod, akkor nem mindegy? – kérdezett vissza, majd azt mondta, nyugi, csak viccel, és elbúcsúzott.

Jók a visszajelzések

A magyar honlapon arra is van lehetőség, hogy a lányok kuncsaftjai részletes beszámolót írjanak a találkozásról, a helyszínről, a szolgáltatásokról és a lányokról. Kíra lapján harminchét férfi élt eddig a lehetőséggel, hogy kifejtse véleményét és megossza emlékeit. Sokan közülük részletesen írnak arról is, mi és hogyan történt a légyotton. Mindent összegezve az alábbi értékeléseket kapta az édibédi lány:

Nagyon jó: 12

Felejthetetlen: 11

Jó: 10

Istennő: 2 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713609020
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144965_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713609020
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713609020
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713609020
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713609020
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak