Celeb

Hatvanéves korában hagyta abba a szörfözést Andy Vajna

Bors

Létrehozva: 2015.08.14.

Világsztárokkal dolgozott, világhírűvé vált filmekkel. Most ő Magyarország egyik legismertebb embere – de minden percben újat, érdekeset és meglepőt tud mondani.

– Gyerekként települt az USA-ba szüleivel. Emlékszik az első ott töltött szünidőre?
– Nagyon régen volt, alig-alig. Általában elmentünk Santa Monica Beachre, ami közvetlenül a lakhelyünk mellett volt, vagy felmentünk Malibuba szörfözni. Ezek voltak a legkedvesebb nyári szórakozásaink, de olykor kempingeztünk is a Tahoe-tónál.

– Nem tudom elképzelni, ahogy szörfözik.
– Pedig jól csináltam. Persze ez az én véleményem, másét nem ismerem. A szörfözés iránti szenvedélyem meg is maradt úgy hatvanéves koromig. Most már kezdek fiatalodni, így inkább csak nézem. Egy focista mesélte, hogy hosszú kihagyás után visszahívták játszani. Felment a pályára, aztán lejött. Kérdezték, mi a baj? Erre azt válaszolta soha többé nem játszik. A miértre annyit mondott, a feje nem követi a testét. Én így vagyok a szörfözéssel.

– Mivel pótolta a szörfözés utáni űrt?
– Nem tudom neked pontosan megmondani. Általában nyáron mindig filmet forgattam, és emiatt semmivel. A pihenés azt jelentette, hogy el­utaz­tam Cannes-ba. Hajókáztam, barátokkal találkoztam, filmeket néztem.

– Tudja, milyen kép ugrik be, ha a sziesztázó Andy Vajnára gondolok? Luxusjachtján finom koktélt kortyolgat és fűszoknyás lányok legyezik.
– Alkoholt egyáltalán nem iszom. Ha koktélhoz hasonlóra vágyom, akkor a Pina Coladát választom. Egy sortban üldögélek és nem legyeznek lányok, bár néha erre ráveszem a feleségem. Lógatom a lábam, pihenek, de a semmittevésben megőrülnék. Általában forgatókönyveket olvasgatok, és előkészítem a pihenés utáni időszakot. Azt hiszem, a telet jobban szeretem. A síelés nagyon bejön. Az számomra nagyobb vakáció, mint a tengerparton pihenni. Ha itthon vagyunk, akkor biztos, hogy elmegyünk a Balatonra. Pár napig bírom. Sajnos az ember a fejét nem tudja kikapcsolni. Az érdekes gondolatok leginkább a nyugiban jönnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt