Celeb

Háromszázan vállalták a műtétet Tóth Vera miatt

Nagy Daniella

Létrehozva: 2017.03.11.

<p>Tóth Vera úgy nyílik ki a szemünk előtt, mint egy virág, a ruhái pedig nem csak színesednek, de a férfiak örömére rövidülnek is.</p>

Tóth Vera rövid, rózsaszín ruhában lobbantotta lángra  az internetet – formás lábait bárki megirigyelhetné.

– Hála Istennek nekem soha nem volt baj a lábammal, ez a testem jó része – jelentette ki mosolyogva Vera. – A sok sportnak köszönhetően alakul a derekam is, és megengedhetem magamnak, hogy ilyen ruhákat vegyek fel – mondta örömmel a hangjában az énekesnő, éppen egy Power Plate edzés után.

Vera lelkes az átalakulásával kapcsolatban, de nem csak azért, mert jól érzi magát a bőrében. Számtalan pozitív üzenetet kap arról, hogy az embereknek erőt ad és példát mutat az életmódváltással kapcsolatban – rengeteg reményt vesztett ember szánta rá magát utolsó esélyként gyomor-bypass műtétre is egy teljesebb élet reményében.

– Elhatározás kérdése, hogy az ember be mer-e vállalni egy 3–4 órás műtétet. Ezt a döntést egy hatalmas lelki munka előzi meg, de annyit tudok, hogy már háromszáz ember bevállalta az én hatásomra. A doktorom alig győz dolgozni, már túl van több  mint ezer operáción – közölte lelkesen a Borssal Tóth Vera, akinek százszor jobb a színpadi állóképessége, mint előtte, és már majdnem negyven kilót leadott.

Egy ideig nem látjuk őt, mert  egy hónapra elutazik Amerikába, ahol a barátaival való időtöltés mellett először San Franciscóban, majd Los Angelesben is koncertezik majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142868_auto_resized.jpg
origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502212
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502212
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók