Háromszázan búcsúztak Gáspár Győző mamájától

Örökre lehunyta a szemét Gáspár Győzőné. Győzike édesanyja le akarta győzni a betegséget, de már az égből vigyáz szeretteire.
Örökre lehunyta a szemét Gáspár Győzőné. Győzike édesanyja le akarta győzni a betegséget, de már az égből vigyáz szeretteire.

Hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn este nógrádmegyeri otthonában örökre lehunyta a szemét idősebb Gáspár Győzőné, Mari mama. Erről elsőként idősebbik fia, Győzike számolt be a Facebookon.

„Mély fájdalommal tudatom mindenkivel, hogy Édesanyám az Isten országába távozott. 2015. március 12-én (csütörtökön) délután 2 órakor, a nógrádmegyeri temetőben helyezzük végső nyugalomra. Egyben kö­szönetet mondok mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család: Győző papa, Zsolti és Győzike”– írta.

Mari mamát augusztus óta súlyos betegséggel kezelték, az utolsó pillanatig küzdött.

– Meg akart gyógyulni, mindent megtett ő is, az orvosok is azért, hogy meggyógyuljon – mondta a Borsnak Gáspár Zsolt.

– Az Úr abban is segített nekünk, hogy hazahozhattuk anyánkat, és itthon, szerettei körében csukhatta le a szemét örökre. Hétfőn este hatkor még erőt vett magán, Győzit, édesapámat és engem hívatott magához, és elbúcsúzott tőlünk. Arra kért minket, vigyázzunk egymásra. Ő mindig velünk lesz, fentről vigyáz ránk. Este kilenckor ment el. Háromszázan jöttek el virrasztani – magyarázta a kisebbik Gáspár fiú.

Zsolt szerint az egész családot megviseli Mari mama távozása.

– A Gáspár család elvesztette a motorját. Ő volt az, aki felnevelt minket, aki az unokákat nevelte, aki kacsákat, csirkéket tartott, aki mindennap főzött nekünk. A nyilvánosságot mindig kerülte, de ő volt az, akire mindig számíthattunk. Arra kért minket, cigányzene ne legyen a temetésén, mert az neki szomorú. Zámbó Jimmyt és Máté Pétert szeretne hallani – mondta az anyját gyászoló fiú.

Mari néni 1954-ben született, Nógrádmegyeren. Ott, az általános iskolában ismerte meg idősebb Gáspár Győzőt, aki tizenhét éves korában megszöktette őt. Azóta is boldogan éltek, Győző fiuk 1974-ben, Zsolt 1975-ben született.