Celeb

Háromlábú barátot talált Deák Bill Gyula

K. Sz.

Létrehozva: 2018.09.20.

Koncerttel ünnepli hetvenedik születésnapját Deák Bill Gyula, akit mostanában új társsal lehet látni: Igorral, a háromlábú kutyával.

Forrás: Zsolnai Péter

Fiatalabb kollégáit meghazudtoló vehemenciával vetette bele magát új munkájába Deák Bill Gyula. Hazánk leghíresebb bluesénekese egy nappal a hetvenedik születésnapja után, november 9-én tart nagyszabású koncertet a Papp László Sportarénában.

A sztár több mint két tucat dalt készül előadni olyan barátai társaságban, mint Hobo és Ganxsta Zolee, ám a próbákra már nem egyedül készül, ugyanis nemrégiben egy háromlábú kutya pótapukája lett. 

– Egyfajta pótapja vagyok Igornak, ennek a jámbor keverék kutyusnak. Sok közös tulajdonságunk van... – mondta mosolyogva a rocklegenda. – A régi gazdája miatt veszítette el a lábát, nagyon rosszul bánt vele.

Amióta egy kedves ismerősömnél, Shynál van, sokkal kiegyensúlyozottabb életet él. Az első találkozásunk óta nagyon jól kijövünk egymással, rengeteg időt töltünk parkokban, játszunk vagy csak üldögélünk – mesélte a rockklasszis. 

Deák Billt számos legenda övezni, többek között a mai napig nem tudni pontosan, miért kellett tizenegy évesen amputálni a lábát, de egy korábbi nyilatkozatában arra utalt, orvosi mű­hiba lehetett a felelős a lába elvesztéséért, miután egy vérrögöt nem vettek észre az orvosok egy focisérülést követően. A zenész ennek ellenére ma is kirobbanó formában éli mindennapjait. 

– Nem érzem magam hetven­évesnek, sokat játszom, havi nyolc-tíz bulim biztos van, eszemben sincs visszavonulni. A legutóbbi két lemezem arany- és platinaalbum lett, jövőre pedig egy újabbal jelentkezem. Ehhez muszáj formában tartanom magam, kevesebbet iszom, és nem eszem nehezeket, sőt otthon tornázni is szoktam.

A fülemet tönkretette a zene, nagyothallok, a Tátrai Rock Band zenéje nyomot hagyott bennem. A koncerteken ezzel nincs baj, de a mindennapokban nehézségeket okoz – osztotta meg a Borssal Bill. 

Saját bevallása szerint az 1968 óta aktív énekest a Hobo Blues Band és az István, a király című rockopera tette igazi sztárrá, nem beszélve hét szólóalbumáról, illetve számos színházi munkájáról. Ha tehetné, sem változtatna karrierjén. 

– Semmit nem bántam meg. Soha nem adtam el magam kilóra egy rakás pénzért. Nem szerettem volna, hogy mutogassanak rám, ezért nem is mentem el az X-Faktorba, a The Voice-ba vagy bármelyik főzős műsorba. Nem lettem volna hű önmagamhoz és a közönségemhez, ha ezeket vállalom – mesélte Bill.

Igor kutyáról készült rövid felvételünket itt tekintheti meg:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713447613
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713447613
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713447613
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713447613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141417_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesetten kéri a követők segítségét Hajdú Péter - ismét megtörtént

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek