Celeb

Három agyvérzés után halt meg a TV2 jósa

GYLF

Létrehozva: 2016.05.06.

Újabb halálhír érkezett a TV2 házatájáról. A csatorna egy korábbi jósa vesztette életét. Borda Istvánt csalásért ítélték el, amibe belerokkant.

Néhány éve még a TV2 Astro TV és EZO TV című műsoraiban fogadta a nézők hívásait, hogy segítsen a fontosabb döntéseik meghozatalában. Borda István, azaz Stephanus, ahogyan a tévénézők ismerték, tegnap hajnalban meghalt. Lelkét és szervezetét olyannyira megviselték az elmúlt évek történései, hogy szó szerint belebetegedett. Sőt azt is pontosan tudta, hogy rövidesen búcsúznia kell a földi élettől.

– Két hónappal ezelőtt beszéltem vele, fel volt készülve rá, hogy meg fog halni. De nyugodt volt, hiszen mindenkiről gondoskodott maga körül – mondta egy közeli ismerőse. 

Borda István bő két hónappal ezelőtt nyilatkozott a Borsnak, akkor írtunk először arról, hogy az ősszel jogerősen is börtönbüntetésre ítélték csalás miatt. Egy évet kapott, de két évre felfüggesztették a büntetését. Istvánt megviselte az ítélet.

– A hölggyel barátságnak indult a kapcsolatunk, és én magam kértem, hogy az átutalás során írja a közleménybe: kölcsön. Ezt ő maga is elismerte korábban. Vissza akartam adni a pénzt, és egy részét már törlesztettem is korábban, de a bíróság úgy ítélte meg, amikor kölcsönkértem, nem volt reális esélyem arra, hogy egyszer visszaadjam. Az ítéletem enyhe, rosszabb is lehetett volna! Ennek ellenére pszichésen teljesen kikészültem. Októberben elítéltek, ágynak estem, december 19-én édesanyám vidékről jött fel, kórházba vitt. Ott derült ki: három agyi in­farktusom volt és kétoldali tüdőgyulladásom. Mesterséges kómába helyeztek, az anyámat felkészítették a legrosszabbra is. De felkeltem és túléltem. Az orvos szerint csoda, hogy élek. A veséim tönkrementek, járok kezelésekre, de minden erőmmel azon vagyok, hogy meggyógyuljak, és rendezzem a tartozásomat – mondta a Borsnak akkor a jós, aki hozzátette: lakástörlesztésre, és adótartozására kért kölcsön.

Az elmúlt hónapokban azonban csak ideig-óráig érezte magát jobban. Egy héttel ezelőtt ismét kórházba került, az agyi infarktusainak következményeként a szervezete szép lassan felmondta a szolgálatot. Csütörtök hajnalban, éjfél után örökre lehunyta a szemét.

Körülbelül két évvel ezelőtt, amikor a nő feljelentette Ste­phanust, hogy hárommilliót csalt ki tőle, a jós maga jelezte: nem szerepel többet a televízióban. Ezt követően írtunk egy svájci asszonyról is, aki azt állította: tőle huszonkétmillió forintot csalt ki a férfi, amit nem ad meg. Marika az elsők között értesült a tragédiáról.

– Nagyon fáj nekem is. Tönkretett, tolókocsiba kerültem, mégsem tudok haragudni rá. Szeretem őt, nyugodjon békében! A hozzátartozóknak pedig őszinte részvétem – mondta a Borsnak.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713521112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”