Celeb

Harmadszor nősült Stevie Wonder

kbv

Létrehozva: 2017.07.21.

A zenész a nála 25 évvel fiatalabb Tomeekát vette el. A romantikus ceremónián hemzsegtek a sztárok.

Forrás: REX

Öt év együttjárás után a napokban vezette oltár elé két legkisebb gyermekének édesanyját Stevie Wonder. A zenész harmadszor nősült, a 42 éves Tomeeka Bracy-val pedig igazán megadták a módját. Hatalmas lagzit csaptak, az ünnepségen John Legend, Usher és Pharell Williams is énekelt az ifjú párnak. Sőt, még maga Stevie is dalolt újdonsült feleségének, Tomeekát a Try a little tenderness című számmal lepte meg. És bár a ceremónia grandiózus volt, a házaspár nem akarta, hogy bármi is kiszivárogjon onnan.

A vendégekkel titoktartási szerződést írattak alá, amiben egymillió dolláros, vagyis 260 millió forintos büntetéssel fenyegették azt, aki mégis súg a sajtónak. Természetesen egy-két részlet így is kiszivárgott az igazán romantikus, mesebeli esküvőről. A pár azt akarta, hogy mindenki ott lehessen, aki fontos az éle-tükben, így 160-an ünnepeltek a friss házasokkal. De nem csak az este, az egész nap a szerelemről, a nevetésről és a barátokról szólt, a lagzi ugyanis már reggel elkezdődött. Tomeeka földig érő fehér ruhát viselt, az énekesen pedig hosszú sötét zakó volt fekete nadrággal.

A szerelmesek zsidó hagyományok szerint, Los Angelesben mondták ki a boldogító igent. Stevie korábban nem feltétlenül ápolt mindig jó kapcsola-tot idősebb gyerekeivel, de ahogy ő is korosabbá vált, egyre fontosabbnak érezte a családot. A ceremónián ezért most mind a kilenc gyermeke részt vett.    

Nagy nőcsábász volt

Tomeeka előtt Stevie Wonder kétszer volt házas, második feleségétől rossz nyelvek szerint éppen az új szerelem miatt vált el. Első neje Syreeta Wright énekesnő volt, akivel 1970-től két évig volt házas. Nem született gyerekük, ellenben második házassága előtt a zenész alaposan belehúzott: négy kedvese összesen öt gyermekkel ajándékozta meg. Kai Morris 2001 és 2015 között volt a hitvese, két gyerekük született.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543910
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543910
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt