Celeb

Harmadszor is férjhez megy Kiss Ramóna

kbv

Létrehozva: 2019.08.21.

Olyan gyorsan kellett megszervezni a lagzit, hogy a műsorvezető inkább lemondott volna a nagy napról. Végül olyan jól sikerült az esküvő, hogy harmadszor is megrendezik.

A legtöbb lány már gyerekkorában elképzeli, milyen lesz a lagzija. Kiss Ramóna nem ilyen menyasszony volt, sokáig esküvőszervezőjét is kiakasztotta az­zal, hogy alig figyelt a nagy nap részleteire. Elképzelései persze neki is voltak. Egyvalamihez ra­gaszkodott férjével, Lékai Máté kézilabdázóval: a helyszínhez.

– Szerettünk volna Szigligeten összeházasodni, mert Máténak és nekem is vannak ott barátaink, rokonaink, és szép emlékek is kötnek oda minket. A Balatont is imádjuk, így ez adottnak tűnt. Ki is néztünk egy helyszínt, és elkezdtük a szervezkedést. Eközben a legnagyobb szeretetben vártuk Noé baba érkezését, és szorgosan tevékenykedtünk, én az X-Faktorban, Máté pedig a kézilabdapályán. Pár hét után sajnos kiderült, mégsem megfelelőek a hely adottságai – mesélte lapunknak Rami.

– Úgy tűnt, nincs elég idő új hely­színen megszervezni a nagy napot, ezért úgy döntöttünk Mátéval, lemondjuk az egészet. Két nap múlva jött egy érzés mindkettőnknek: miután tavaly is elhalasztottuk az esküvőt, ha idén is megtennénk, rossz ómen lenne. Ezért elhatároztuk, elengedjük a klasszikus keretek közé szorított esküvőt, és szervezünk egy jó kis lagzit – folytatta Rami, aki az érdemi munkát profi esküvőszervezőre bízta, aki azonban már nem volt ennyire bizakodó, mert már csak két hónap választotta el őket a kitűzött dátumtól.  

– Az esküvőszervezőnk többször is megjegyezte, hogy minket nem is érdekel igazán az esküvő, ő sokkal jobban izgul. Ezen az esküvőt megelőző pár hétben természetesen változtattunk. Bennem az igazi menyasszony akkor tört felszínre, amikor Benes Anita szalonjában szebbnél szebb ruhákat adtak rám, majd felkerült a fátyol is. Egészen addig nem izgultam. Na, ott már elpityeredtem, és a szervező is, hogy hurrá, bennem is van menyasszonyvér! – magyarázta nevetve Rami, aki a legtöbb hagyományra fittyet hányt a lagzin.

– Egy dolgot tartottunk csak be, hogy az esküvő előtti éjszakát külön töltöttük. Végül annyira be­le­jöttünk az esküvőzésbe, hogy har­madszorra is össze fogunk há­zasodni: az első a polgári szertar­tás volt Nemesvámoson a két ta­nú­val – ők a testvéreink voltak –, a második a jó kis lagzi a családdal és a barátokkal Budapesten, és lesz majd a Balatonon egy meghitt templomi esküvő is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713496511
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713496511
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713496511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713496511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók