Harmadszor is apa lett Gáspár Laci

Harmadszor is apa lett Gáspár Laci

gyermekáldás
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 10. 05:30
Az énekes harmadik házasságában a harmadik baba jött a világra. Lacival madarat lehet fogatni örömében.
Bors

Nagy a boldogság a Gáspár családban, megszületett Laci harmadik gyermeke. Információink szerint a baba és a mama, Niki is jól vannak, egyetlen üröm vegyül csak az örömükbe: az énekes alig lehet otthon az újszülött picivel.

A celebsors ugyanis ilyen, Lacinak az X-Faktor forgatásai miatt most alig van ideje a kicsivel foglalkozni, pedig mindig is igyekezett ügyesen lavírozni a munka és a család között.

Pedig a macsó nagyon készült a bébi érkezésére, a gyerekszobát is maga festette ki. Nem is akármilyenre, piros-fekete falakat és rajtkockákat is kapott a kisfiúcska. De Laci a bútorokat is saját kezűleg szerelte össze a kisfiának, és nem véletlenül nem hívott szakembereket a szobához.

– Nincs nekem időm megvárni őket. Mindegyik azt mondja, majd két hét múlva. Én viszont szeretem kézben tartani a dolgaimat, amikor van időm, ecsetet ragadok, összeszerelek egy bútort, és így szépen haladok – magyarázta a Borsnak korábban az énekes, aki gyakorlott apuka, 13 évvel ezelőtt született meg első gyermeke, Mirjam, 2011-ben pedig a kis Lacika.

A mentor azt mondta lapunknak, sokat tanult az elmúlt években, és ugyanazokat a hibákat nem fogja elkövetni.

– Hétköznap otthon vagyok, tudok a gyerekekkel foglalkozni, és Nikinek is segítek. Bár elég önálló és fáradhatatlan, néha már én szólok rá, hogy üljön le egy kicsit pihenni. Nagyon jól viseli a terhességet – árulta el korábban a zenész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.